Évtizedek zenés összegzése

Zsapka Attila

Elismert költők küldik el neki a verseiket, hátha megzenésíti őket. Néhányukkal mély barátságot ápol, és maga is gyakran keresgél kötetekben. Amellett, hogy trendivé tette tájainkon az énekelt vers műfaját, több más projektje is fut, például Szécsi Pál-emlékműsorban is szerepel. Zsapka Attila, a Kor-Zár együttes alapító tagja idén ötvenéves, és jubileumi turnéra készül.

Mi alapján választottad ki a turné állomásait?

Ez a helyi szervezőkkel kialakult kölcsönös szimpátián alapul. Az évek során sokfelé megfordultam, és amikor jeleztem, mire készülök, ezekről a helyekről kaptam pozitív visszajelzést. Azt is kitapasztaltam, hol szeretik a leginkább a műsoraimat. A keleti régióban például mindig nagy sikerem volt, úgyhogy ez a turné Királyhelmecen kezdődik szeptember 30-án, október 1-jén Nagykaposon folytatódik, és Tornalja lesz a harmadik állomás 2-án. Október 5-én Kisudvarnokban játszunk, november 18-án Párkányban, 25-én pedig Érsekújvárban. A hetedik helyszín még nem biztos.

Mire számíthat a közönség ezeken a koncerteken?

Engem elsősorban verséneklőként ismernek, a Kor-Zár jövőre lesz harmincéves. De több más formációban is zenélek, ezekből a dalokból is hallhatnak majd párat. Minden koncerten lesz pár vendég, például Lakatos Róbert brácsaművész, Korpás Éva népdalénekes, vagy a lányom, akire nagyon büszke vagyok, mert gyönyörűen énekel. A november 25-ei érsekújvári zárókoncertre pedig mindenkit szeretnék a színpadra hívni, akivel együtt dolgoztam az elmúlt harminc évben. Megküzdöttem egy-két kedvenc dalommal is, a nyitószám például mindenütt a Yesterday lesz, mert tulajdonképpen a Beatlesnek köszönhetően lettem zenész.

Hogy történt ez a találkozás?

Pedagóguscsaládból származom, nálunk otthon mindig szigorú házirend volt, például este nyolckor ágyban kellett lenniük a gyerekeknek. Édesapám, aki tanár volt, de sokszor nevelőként is dolgozott a kollégiumban, egyik este hazaüzent, hogy ma kivételesen megnézhetünk nyolctól egy filmet. És ez volt az Egy nehéz nap éjszakája, amely akkora hatással volt rám, hogy eldöntöttem, megtanulok gitározni, és zenével akarok foglalkozni. Persze, pár kitérő azért akadt, hiszen akkoriban még szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy szlovákiai faluban, Udvardon magyarul éneklő srácból könnyűzenész lehessen. A szüleimtől legalábbis eléggé távol állt ez a gondolat, szóval mindenfélét tanultam, csak zenét nem. Ha újra kezdhetném, talán jobban harcolnék, hogy azt tanulhassam, ami igazán érdekel.

Kapcsolódó cikkünk

Mennyire népszerű, illetve a harminc évvel ezelőtti helyzethez képest mennyire számít nálunk rétegzenének az, amit csinálsz a Kor-Zár élén vagy másokkal?

Ha azt veszem alapul, hogy a hetvenes–nyolcvanas években virágzó metál- és rockzene jelenleg szinte rétegműfajnak számít, akkor ez nagyon az. Viszont a mi koncertjeinken sokszor nincsenek kevesebben, mint egy hasonló múltú rockzenekar fellépésén. Ma már annyifelé ágazik a könnyűzene, annyi különböző műfaj létezik, hogy a világsztárokon és a legnépszerűbb hazai előadókon kívül szinte senki nem képes megtölteni nagyobb helyszíneket. Viszont fenn tudjuk tartani a zenekart, úgy tapasztaljuk, van ránk igény, ezért ma már nem nevezném egyértelműen rétegműfajnak azt, amit csinálunk. Vagy ha igen, akkor csak a kereskedelmi rádiókban játszott zenékhez képest, ami viszont a metálra is érvényes. Az én dalaim alapvetően szomorkásak, melankolikusak, nyilván a versek hangulata miatt is. Mert aminek fontos mondanivalója van, ami igazán ütős vagy szép tud lenni, az általában szomorú vers. De persze vannak vidámak is a repertoárban. A hangszerelés mostanában dúsabb, színesebb, mint a kezdet kezdetén, amikor akusztikus hangzásra törekedtünk, hogy erősítés nélkül is bárhol meg tudjunk szólalni. A 2009-ben megjelent Az én falkám volt az első olyan lemez, amelyen tudatosan törekedtünk a sűrűbb hangzásra, és közérthető, populáris zenét akartunk csinálni, ugyanakkor nem gagyit.

Hogyan születnek a dalaid? A zenei ötletekhez keresel verset, vagy fordítva? Előfordul, hogy versolvasás közben automatikusan megszólal egy dallam a fejedben?

Igen, volt már ilyen. Még végig sem olvastam a verset, és már próbálgattam rá a dallamot. Régebben sokat olvasgattam, céltudatosan keresgéltem verseket. De volt, hogy felkértek megzenésítésre, egy-egy témát megadva. A Radnóti-centenárium alkalmából iskolák számára készült Töredék című összeállításom például ilyen kaland volt, amit nagyon élveztem. Radnótitól rengeteget kaptam, új rétegeit ismertem meg a költészetének. Hasonló élmény volt a Nagy László-ciklus is, amivel Gál Tamás színművész keresett meg. Tompa Mihályt szintén imádom, van is néhány megzenésítésem, de önálló műsort nem tudtam csinálni belőle, mert nem annyira énekelhetőek a versei, és néha nagyon archaikus a fogalmazásmódja.

Elég gyakran megfordulsz a rimaszombati Tompa Mihály Országos Verseny énekelt versek kategóriájának zsűrijében. Milyennek találod az utánpótlást?

Örülök, hogy egyre többen jönnek és szeretnék megmutatni magukat. Ez a fesztiválhangulatnak is köszönhető, a fiatalok részesei akarnak lenni egy jó bulinak. A zenélést elkezdeni, zenekari felállásban játszani elég nehéz, mert sok minden kell hozzá: pénz, próbaterem, hangszerek, szabadidő. Ha mindez adott, a verséneklést elkezdeni már nem annyira bonyolult dolog, hiszen akusztikus hangszereken is szépen lehet csinálni. Annak idején nekünk is ezért tűnt a legkézenfekvőbbnek. Sosem kérdeztem a fiataloktól, miért szeretik ezt a műfajt, de talán nagyobb az igényük a tartalmas mondanivalóra. Ez nemcsak a zenészekre, hanem a közönségre is érvényes. Az iskolákban nagyon szoktak örülni nekünk. Remélem, nem azért, mert általában tanítási idő alatt játszunk.

Mik a terveid a közeljövőben?

A turné kezdetére, azaz szeptember végén megjelenik egy válogatáslemez, amelyen lesz néhány új dal is. És remélem, hogy utána végre megvalósíthatjuk régi álmunkat, egy karácsonyi lemezt a Kor-Zárral, Kátai Zoltánnal közösen. Jövőre pedig trió felállásban tervezünk egy lemezt Böröczki Mihály költő barátom verseiből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?