Mirkóczki: Itt az ideje önkritikát gyakorolni

A magyarországi fideszes EP-képviselők szerint csalás történt
Brüsszel |

A Fidesz az Európai Bírósághoz fordul az Sargentini-jelentésről való szavazás miatt, szerintük ugyanis rosszul számolták a kétharmadot. A magyar ellenzéki pártok jobbára egyetértenek a jelentés tartalmával, de eltérően reagálnak a szavazás eredményéről.

A kétharmados többséghez az is kellett, hogy a Fidesz frakciója, az Európai Néppárt egy része is igennel szavazzon. A Fidesz a szavazás miatt az Európai Bírósághoz fordul. „Borítékolható volt a kétharmados eredmény azok után, hogy az EP jogi bizottsága úgy döntött: nem számolja be az eredménybe a tartózkodásokat. Ezek után a magyar kormánynak minden oka megvan rá, hogy az eredményt megtámadja az Európai Bíróságon” – mondta lapunknak Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője. Az Európai Néppárt szavazataival kapcsolatban Schöpflin György úgy fogalmazott, várható volt, hogy a frakció megosztott lesz. A következő időszakkal kapcsolatban az EP-képviselő azt mondta, három forgatókönyv is elképzelhető az Európai Néppárton belül: marad a jelenlegi megosztottság, esetleg kizárják a Fideszt, bár „Orbán Viktornak és a Fidesznek belpolitikai szempontból ez sem lenne feltétlenül rossz”, vagy Emmanuel Macron francia köztársasági elnök „elorozza az EPP baloldalát”. Ő a maga részéről egyébként a legelsőre számít.

Szégyenpadon a kormány

Történelmi lépésre szánta el magát az Európai Unió és az Európai Parlament meggyőző, pártcsaládok felett átívelő masszív többsége – írta lapunk megkeresésére Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, aki megszavazta a jelentést. Ujhelyi István szerint az EP történetében először indították el a jogállamiság súlyos sérülése miatt egy tagállam kormányával szemben eljárást a 7-es cikkely alapján. „Egy normális és szerencsés országban ilyenkor a szégyenpadra került kormány megköveti a választókat és önként távozik a hatalomból, de legalábbis elgondolkodik azon, hogy bűnei elfedésére meddig tarthatja még pajzsként maga elé a teljes nemzetet. Nem volt véletlen, hogy egy magyar zászlót kihelyezve szavaztam meg a jelentés elfogadását. Ma ugyanis az az igazi hazafi, aki országát, nemzetét és gyermekeinket meg akarja védeni az orbáni rezsim erőszakos károkozásától. Ebben a most elfogadott jelentésben az európai nemzetek képviseletében az Európai Parlament több mint kétharmados többsége erre tett kísérletet” – fogalmazott Ujhelyi.

Kapcsolódó cikkünk

Pofon Orbánnak

Ki alakítja a szabályokat?

Ujhelyi szerint a kétharmad számításánál egyáltalán nem történt „csalás”. „Ez a szokásosnál is nagyobb, bődületes hazugság – állítja a képviselő. Az Európai Parlament közel hetven-százalékos többséggel, pártcsaládokon átívelő egységben fogadta el a jelentést. Az EP-ben 1979 óta hatályban lévő eljárásjog szerint szavazott a mai napon a plenáris ülés, a tartózkodások számítási módszeréről az EP jogi szakszolgálata is megerősítő állásfoglalást adott ki a voksolás előtt. A Fidesz elszokott attól, hogy nem saját maga alakítja a szabályokat, hanem neki kell alkalmazkodnia hozzájuk. A Fidesz a legutóbbi választáson alig 49 százalékos támogatottsággal szerzett kétharmados kormányzati többséget. A Fidesz legutóbb a Magyarországon megtartott »kvóta-népszavazás« során alig 44 százalékos részvételt tudott felmutatni, így a referendum elbukott. A kormány ettől függetlenül is politikailag érvényesnek nevezte az eredményt. A Sargentini-jelentés elfogadása ezzel szemben nemcsak politikailag, de jogilag is érvényes”.

Megalapozott kritika

Az LMP részéről nem akarták kommentálni a szavazás eredményét, megkeresésünkre a párt sajtóosztálya a korábban kiadott nyilatkozatra hivatkozott. Eszerint „a kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni, ezért az LMP nem támogatja a Sargentini-jelentés elfogadását”, habár az abban szereplő, jogállamiságot érintő kritikák, bírálatok jelentős részét megalapozottnak találta. Ugyanakkor az LMP sajnálja, hogy a jelentés sok szempontból felületes és keverednek benne az ideológiai jellegű és a konkrét intézményi kritikák, ami gyengíti a dokumentumot.

Hatalmi téboly

„Mindenféle előzetes fideszes propagandával szemben a Fidesz veszített, Orbán Viktor súlyos politikai vereséget szenvedett európai szinten” – mondta lapunknak Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője. Szerinte a vereség súlyát tovább növeli, hogy nemcsak az Európai Néppártból, hanem „Orbán Viktor közvetlen szövetségesei közül is többen a jelentés elfogadása mellett szavaztak”. „Orbán Viktor hatalmi tébolya odáig vezetett, hogy az már egy egész országot büntet európai szinten. Mert senki ne tévedjen: ez a szavazás a szólamokkal szemben nem Sorosról, nem a migrációról, a kerítésről, hanem a magyar demokrácia állapotáról, a fideszes korrupcióról szólt. A legsúlyosabb, hogy az Európai Unió történetében először indulhat ilyen eljárás egy tagállam ellen, a bűnbakkeresés és a sorosozás helyett Orbán Viktornak és a Fidesznek itt lenne az ideje önkritikát gyakorolni” – mondta Mirkóczki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?