Rekordszámú nevezés érkezett a Tóthpál Gyula Fotópályázatra

Tóthpál Gyula
Királyhelmec |

A korábbi évekhez képest idén jóval többen neveztek be a szlovákiai magyar fotográfia egyik legismertebb alakja emlékére rendezett Tóthpál Gyula Fotópályázatra.

 

A fotográfus 75. születésnapja alkalmából először 2016-ban hirdették meg a versenyt Királyhelmecen, melyen sajnos az alkotó már nem vehetett részt, ugyanis Tóthpál Gyula 2015 augusztusában elhunyt. A fotópályázatra akkor 34-en, majd 2017-ben 28-an jelentkeztek. 2016-ban az összes beérkezett pályaművet kiállították, 2017-ben viszont csak előválogatás után rendeztek tárlatot, melyen az érdeklődők minden alkotó legalább egy felvételét láthatták. A fotópályázatot idén újra meghirdették, és a lebonyolítási renden is csupán annyit változtattak, hogy ebben az évben nem határozták meg témaköröket. A megmérettetésre életkor szerint négy kategóriában nevezhettek a fotósok: külön a 7–10 és a 11–14 éves gyerekek, a 21 évnél nem idősebb fiatalok, valamint a felnőttek. A versenybe mobiltelefonnal készített fotókkal is lehetett nevezni. Nevezési díj most sem volt, de a szervezők azt meghatározták, hogy 2018-ban egy fotós legfeljebb három képpel pályázhatott. A nevezés eredeti határideje 2018. június 30. volt, ám ezen szintén változtattak, és augusztus 31-ig fogadták a pályaműveket.
 

 

Kapcsolódó cikkünk

A változtatások, úgy tűnik, már meg is hozták az első eredményeket, ugyanis annyi nevezés, mint most, még soha nem érkezett. A pályázat III. évadára 85 fotós, összesen több mint 200 képet küldött be. A nevezők között egyre több a gyerek és a fiatal, de van olyan pályázó is, aki már betöltötte a 60. életévét. A pályaművek többsége a bodrogközi és az Ung-vidéki településekről érkezett, de egyebek mellett Varannóról, Budapestről, Érsekújvárból és Szepsiből is küldtek alkotásokat. A fotópályázat zsűrije már a jövő héten értékeli a képeket, a találkozón előválogatás is zajlik. A több mint 200 felvételt nem tudják mind kiállítani, mert egyelőre az sem tisztázott, hogy a fotópályázatot lezáró díjátadót és kiállítást hol és mikor rendezik meg. Az eseménynek az elmúlt két évben a helyi művelődési központ adott otthont, de ez néhány hete felújítás miatt bezárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?