Megszavazta az EP a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést

Strasbourg |

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. A jelentés elfogadásához legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

 

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására, vagyis legalább 376 szavazatra volt szükség, a tartózkodás nem számított leadott szavazatnak. Szükség volt a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatására is, s sajtóhírek szerint a belga, a finn, a görög, a holland, a lengyel, a luxemburgi, az osztrák, a portugál és a svéd tagpártok képviselői is igennel szavazhattak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

 

Kapcsolódó cikkünk

A magyar jogállamiság ügye a szavazás nyomán az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsoroltak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval kapcsolatban, ahogy a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságával, a kisebbségek és a menedékkérők jogaival, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?