Bemutatták Robert Redford utolsó filmjét, persze bankrablót játszik

Redford
Toronto |

81 évesen hátat fordít a színészetnek a legenda, rendezni azért még szeretne.

Tapssal ünnepelte a közönség a Torontói Filmfesztiválon hétfőn Robert Redfordot, az Old Man and the Gun című bűnügyi vígjáték főszereplőjét, aki bejelentette, hogy ezzel a filmmel int búcsút a színészetnek.

Redford a filmben elbűvölő modorú bankrablót alakít, akit 60 éves bűnözői pályafutása alatt számtalanszor lecsuktak már, de mindig megszökött a börtönből. Egy valódi rablóról készült a film, David Lower rendezte, a további szerepekben Sissy Spacek, Danny Glover és Casey Affleck is feltűnik.

Gyerekkorom óta vonz a törvényen kívüliség, színészként sokszor játszottam ilyen szerepeket, úgyhogy most csak folytattam 

- mondta el a Butch Cassidy és a Sundance kölyök sztárja. Hozzátette: több időt akar szánni a festészetre - első szerelmére -, a filmezést pedig rendezőként folytatja.

Az elnök emberei, A nagy balhé és a Távol Afrikától című filmekkel Redford a 70-es, 80-as évek egyik legnagyobb sztárja lett. Színészként sohasem kapott Oscar-díjat, az Átlagemberek című filmjéért rendezőként elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Lowery hangsúlyozta, hogy az Old Man and the Gun szellemi folytatása azoknak a filmeknek, amelyek Redfordot sztárrá tették, és ő is a 70-es évek bűnügyi filmjeinek stílusában forgatta a produkciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?