Bért emel a Kia, több cég követheti

Kia Motors Slovakia
Zsolna |

Az egyre súlyosabb szakemberhiányra az ország egyik legnagyobb munkáltatója, a Zsolna melletti üzemében közel 3800 főt foglalkoztató Kia Motors Slovakia béremeléssel reagál. A példát – elsősorban az autóiparban – több cég is kénytelen lesz követni.

Szlovákiai megjelenése óta a Kia most először három évre előre felvázolja a béremelési terveit, így az alkalmazottai pontosan tudhatják, mire számíthatnak az elkövetkező időszakban. A cég vezetése még tárgyal a szakszervezeti vezetőkkel, az aktuális ajánlata szerint azonban a következő három évben a dolgozók bére – a teljesítménytől függetlenül – átlagosan 15 százalékkal nő. Az autók összeszerelését végző alkalmazottak alapbére ugyanekkor 21%-kal nőhet annak köszönhetően, hogy a 80 százalékukat magasabb tarifaosztályba sorolják. „A Kia Motors Slovakia a szakszervezettel folytatott tárgyalásokon olyan ajánlattal állt elő, amely – a munkapiaci helyzetet figyelembe véve – tisztességesnek nevezhető. A dolgozóink három évre előre tervezhetnek, figyelembe véve versenytársaink ajánlatát” – nyilatkozta Dae-Sik Kim, a Kia Motors Slovakia ügyvezető igazgatója.

Miroslav Chládek, a Kovo szakszervezet helyi szervezetének a képviselője szerint azonban a tárgyalások még csak most kezdődtek, ezért a végeredmény egyelőre kérdéses. A Kia vezetése az idei évre 4,8%-os béremelést javasol, a szakszervezet azonban már 2018-ra 10%-os emelést követel, és több szociális intézkedést is javasol.

A következő időszakban több cég kénytelen lesz követni a Kia példáját. „Az iparvállalatoknak lassan minden egyes alkalmazottért meg kell küzdeniük, az autóiparban ugyanis egyre nagyobb a hiány a szakképzett munkaerőből. És ha ez még nem lenne elég, a kormány és a szakszervezetek is jóval nagyobb nyomást gyakorolnak a bérek növeléséért” – nyilatkozta Radoslav Tupý, a Capital Markets elemzője. (mi, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?