Lezárult a jelöltállítás a helyi választásokra

választ

Tegnap lejárt az önkormányzati választások jelöltlistájának leadási határideje. A november 10-ei önkormányzati választások során a jelölteknek számos új szabályt kell betartaniuk, a mulasztásért akár több ezer eurós büntetést is kaphatnak.

A jelöltlisták leadása után a helyi választási bizottságokon a sor, hogy nyilvántartásba vegyék az egyes jelölteket. Ha a bizottság valamilyen oknál fogva nem hajlandó regisztrálni a jelöltet, illetve a jelöltlistát, az érintettek három napon belül panaszt tehetnek a járásbíróságon. Utóbbinak is három napja van arra, hogy felülbírálja a választási bizottság döntését. Ha mindent rendben talál, a jelölteket regisztrálják. A megmérettetéstől november 8-ig, vagyis 48 órával a voksolás előtt még visszaléphetnek a jelöltek, illetve a pártlistán indulókat a pártok is visszavonhatják.

A novemberben esedékes önkormányzati választásokra először vonatkozik a választási kampányról szóló törvény. Ennek értelmében a polgármesterjelölteknek transzparens számlát kell nyitniuk és minden, a kampánnyal kapcsolatos költséget kizárólag ezen a számlán keresztül finanszírozhatnak. Az átlátható kampány érdekében minden pénzmozgást kizárólag csak banki átutalással – számláról számlára – intézhetnek. Csak kivételes esetben téríthetik kézpénzben a kampánnyal kapcsolatos költségüket, de erről is hivatalos nyilvántartást kell vezetniük.
 

A transzparens számla használata alól kivételt kapnak azok a polgármesterjelöltek, akik ötezernél kevesebb állandó lakosú településen indulnak a polgármesteri posztért. A választási eredmények kihirdetését követő egy hónapon belül nyilvánosságra kell hozni a kampány költségének elszámolását, és a kimutatást a belügyminisztériumnak is el kell juttatni. A jelölteknek arra is ügyelniük kell, hogy minden kampánycélra készített tárgyon (plakát, toll, kulcstartó, stb.) fel kell tüntetni a megrendelő és a beszállító adatait. Ez a független és a pártok színeiben induló összes polgármester- és képviselőjelöltre érvényes, beleértve a legkisebb településeken indulókat is. A mulasztásért akár 10 000 ezer eurós büntetést is kiróhatnak.

A választási kampány időszaka a választások dátumának kihirdetésétől a moratóriumig, vagyis november 8-ig tart. A jelölteknek így minden olyan költséget fel kell tüntetni a transzparens számlán, melyek 180 nappal a választások előtt keletkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?