Expressz buszjáratok keleten

Érsek Árpád
Királyhelmec/Tőketerebes/Kassa |

Új expressz autóbuszjáratokat indított több kelet-szlovákiai város között az Arriva autóbusz-társaság és Kassa Megye Önkormányzata.

A menetrend szerint közlekedő járatok Szobránc, Nagymihály és Kassa, valamint Királyhelmec, Nagykapos és Tőketerebes között szállítják az utasokat. A vonalakon az Iveco Magelys típusú autóbuszai közlekednek, melyek a fedélzeti wifi internetes csatlakozásnak, valamint a klimatizációnak és az állítható üléseknek köszönhetően kényelmesebbek a régebbi típusoknál. A kényelem mellett a járatok igazi előny a rövidített menetidő, ugyanis Nagymihályból Kassára már akár 55 perc alatt, Királyhelmecről Nagykapost érintve Tőketerebesre pedig mintegy 60 perc alatt eljuthatnak az utasok.

A megye azért döntött az járatok beindítása mellett, hogy vonzóbbá tegye az autóbuszokat, és ezzel elérje, hogy minél többen válasszák az autó helyett a tömegközlekedést. Mivel Szobránc és Nagykapos között évek óta hiányzik a vasúti összeköttetés, egyértelmű volt, hogy ezeket a városokat is érintik a járatok. Nagykaposnak kiépített és villamosított vasúthálózata van, de a vonal veszteségességére hivatkozva a közlekedési minisztérium 2011-ben megszüntette a vasúti személyszállítást. Sok munkás és diák ingázik Kassa és Nagykapos között, ők csak a 21 kilométerre levő perbenyiki, vagy a 32 kilométeres távolságban található nagymihályi vasútállomásról juthatnak el a keleti nagyvárosba. Az állomások autóval harmincpercnyi, autóbusszal harminc-hatvan perc közötti útra vannak Nagykapostól, ezért az új járatok valószínűleg sokak életét könnyítik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?