Fico több ingyenebédet osztogatna

Fico több ingyenebédet osztogatna
Pozsony |

Ha beválik az óvodások és az alapiskolások számára tervezett ingyenes étkeztetés, akkor a középiskolákban is bevezetjük az új rendszert – jelentette ki Robert Fico (Smer) a hétfői sajtótájékoztatóján.

 

A pártelnök szerint az intézkedések már jövőre megvalósulhatnak, ha minden a terveik szerint halad. Fico egyben reagált Richard Sulík (SaS) kritikájára is, aki a Smer törvényjavaslatát a szavazatvásárlás legprimitívebb formájának nevezte, és az oktatásügy legnagyobb problémájának nem a gyerekek étkezését, hanem a tanárok alacsony fizetését tartja. „Az ingyenebéd közel 517 ezer gyereket érint, mintegy 100 millió eurót szánunk az étkeztetésükre. Egyáltalán nem beszélhetünk kidobott pénzről” – közölte Fico. Sulík vádjaival kapcsolatban megszólalt Erik Tomáš, a Smer parlamenti képviselője is. „Ha az SaS vagy más jobboldali pártok jutnak kormányra, akkor el fogják törölni az ingyenes étkezést és az ingyenes vonatközlekedést is. Az ingyenes ebéd nem populizmus, és nem is szlovák találmány, hiszen Csehországban és Finnországban is jól működik a rendszer” – tette hozzá Tomáš.

 

Fico kitért a minimálbérre is, ennek összege szerinte 2020-ig növekedhet. „Ha a jövő évben is folytatódni fog a gazdasági növekedés, akkor mindenképpen megemeljük a minimálbér alsó határát, két éven belül akár 560 euró is lehet” – ígérte a pártelnök.

Viktor Stromček, a Smer pártigazgatója végül elmondta, hogy az ingyenes autóbusz-közlekedés bevezetését is fontolgatják azokon a helyeken, ahol nem közlekednek a vonatok.

„Az intézkedések bevezetéséhez együtt kell működnünk a megyei önkormányzatokkal. Még el kell végeznünk néhány pénzügyi elemzést, csak utána dönthetünk” – jelentette ki Stromček, majd hozzátette, hogy az autóbuszok a legközelebbi vasútállomásig szállítanák ingyen az utasokat. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?