Vámcsalás: a kormány nem tart a bírságtól

František Imrecze
Pozsony |

Nem igaz, hogy a kínai árukkal összefüggő vámcsalások miatt Szlovákiának 302 millió eurós büntetést kellene kifizetnie – jelentette ki tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján František Imrecze, a pénzügyőrség vezetője.

 

A Denník N lap tájékoztatott múlt hétvégén arról, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ellenőrei a kínai textil- és cipőkereskedők 2013 és 2016 közötti uniós eladásait vizsgálva 2,2 milliárd eurós csalásra derítettek fényt; ennyivel kevesebb összeg folyt be az uniós kasszába. Az érintettek nem deklarálták az áru valós árát, aminek következtében jóval kevesebb vámot fizettek be. Szlovákiából a nagyszombati, a nyitrai és az eperjesi vámhivatal érintett, a csalás pedig olyan nagymértékű volt, hogy az OLAF szerint valószínűsíthető, a hivatalok tudtával történt.

František Imrecze jelenleg azt állítja, hogy az OLAF 2015-ben módosította a Kínából érkező textilárura vonatkozó vámszabályokat. E módosítás alapján az ellenőrök kiszámolták, mennyi adót kellene a tagállamoknak visszafizetniük, ráadásul két évre visszamenőleg, tehát arra az időszakra vonatkozóan, amikor a módosított szabályok még nem léptek hatályba. Szlovákia pedig Imrecze szerint ezt az eljárást elutasítja. „Mi rendszeresen elveszítjük a helyi bírósági eljárásokat, amiért nem tudjuk igazolni az áru valódi árát, ugyanakkor fizetnünk kellene az Európai Bizottságnak azért, mert az OLAF valamilyen módszer alapján meghatározta az áru minimális értékét. Nagyon intenzíven harcolunk azért, hogy egy centet se kelljen fizetnünk” – állítja Imrecze, aki szerint a szankciókról szóló téves információkat az ellenzéki képviselők terjesztik, megpróbálva politikai előnyt kovácsolni az ügyből.

Jozef Rajtár, az ellenzéki SaS képviselője Imrecze azonnali leváltását követeli, szerinte már tegnap sem lett volna szabad beengedni őt a pénzügyőrség épületébe. Sőt, a párt szerint egyenesen 1,2 milliárdos adócsalási ügyről van szó.

 

A 302 millió eurós, kínai áruval kapcsolatos csalás csupán a jéghegy csúcsa – állítja Jozef Rajtár, az ellenzéki SaS képviselője. A pénzügyőrség főnöke, František Imrecze mindezt elutasítja, s közölte, feljelentést tesz Rajtár ellen.

A szóban forgó vámcsalás nemcsak Szlovákiát, hanem Nagy-Britanniát, Magyarországot, Spanyolországot és Máltát is érinti; a legnagyobb kiesést a britek szenvedték el, nekik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint 1,9 milliárd eurót kellene visszafizetniük.

Imrecze elutasítja azokat a véleményeket is, melyek szerint a szlovák vámrendszer nem lenne eléggé hatékony. Épp ellenkezőleg, nagyon sok társaság azért akarja Szlovákiában és a kelet-európai térségben elvámolni a Kínából behozott árut, mert a vámszolgáltatások itt jóval olcsóbbak, mint Nyugat-Európában. Arról, hogy gyakran nehéz kideríteni a deklarált áru valódi árát, Imrecze szerint nem Szlovákia tehet. „Ideális az lenne, ha létezne egy egyezség az Európai Unió és Kína között az adásvételi szerződések hitelesítéséről. Ezáltal meg lenne oldva a probléma” – mondta Imrecze. Elismerte viszont, hogy szlovákiai cégek is érintettek csalások egy részében, s jelenleg már eljárást folytatnak ellenük.

Szlovákiával kapcsolatban az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy követelje az országtól azt a vámkiesést, amely az európai költségvetést illeti, tehát a teljes vám 75 százalékát. Ez a szóban forgó 300 millió euró. Imrecze szerint, mivel a kirótt vámmal nem értenek egyet, továbbra is egyeztetnek az OLAF képviselőivel, tehát nem igaz, hogy azonnal fizetni kellene. „Azon vagyunk, hogy egy centet se kelljen kifizetni, igazunkat akár bírósági úton is hajlandóak vagyunk bizonyítani” – mondta Imrecze.

Jozef Rajtár (SaS) viszont azt hangsúlyozta, hogy országot ért kár még magasabb. „Az összeg 75 százaléka illeti meg az uniós költségvetést, a szlovák államkassza viszont a maradék 25 százaléktól esett el, ami további 100 millió eurót jelent. A helyzet olyannyira súlyos, hogy azonnal követeljük Imrecze leváltását” – mondta a képviselő.

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő szerint a további lépésekhez vagy döntésekhez több információra van szüksége, mivel a sajtóban az OLAF csupán előzetes jelentése jelent meg. „Várjuk meg, hogyan alakulnak a dolgok, s aztán majd beszélhetünk személyes felelősségre vonásról is. Nem dönthetünk egy nap alatt és néhány újságcikk alapján” – reagált a kormányfő.

Az ügy várhatóan a parlamentben folytatódik majd. Peter Kažimír pénzügyminiszter felkérte a pénzügyőrség elnökét, hogy a kialakult ügyről tájékoztatást adjon a pénzügyi és költségvetési bizottságban. Egyben kérte a bizottság elnökét is, hogy hívja össze a testületet.

A pénzügyminisztérium megerősítette Imrecze szavait arról, hogy az OLAF jelentésének következtetéseit az Európai Bizottságnak kell véglegesítenie. „Szlovákiában eddig senki semmilyen számlát nem kapott semmilyen bírság kifizetésére vonatkozóan az OLAF jelentésével kapcsolatban – tájékoztatott a pénzügyminisztérium. – Az Európai Bizottság nem indított ezzel kapcsolatban semmilyen eljárást Szlovákia ellen, az ellenzéki politikusok túlfűtött kijelentéseit ezért a helyzettel való visszaélésnek tartjuk, azt az érzetet akarják kelteni, hogy Szlovákiát valami ténylegesen fenyegeti.” (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?