Emberrablás: bizonyítékokra vár a Híd

bugár béla
Pozsony |

Ha a nyomozás kideríti, hogy a szlovák hatóságok tudatosan részt vettek a vietnámi állampolgár elrablásában, a Híd meghozza a szükséges lépéseket, de addig semmi okunk arra, hogy ne higgyünk a belügyminiszternek, Denisa Sakovának – nyilatkozta a köztévé hétvégi vitaműsorában Bugár Béla, a Híd elnöke Trinh Xuan Thanh vietnámi állampolgár elrablása kapcsán.

 

Az eddigi nyomozás szerint a vietnámi férfi a szlovák kormány repülőgépével hagyta el a schengeni övezetet, a gépet pedig Robert Kaliňák akkori belügyminiszter adta kölcsön vietnámi kollégájának és a vietnámi titkosszolgálatnak. „Nem az ellenzéken vagy a kormánypártokon belüli viták alapján hozunk döntést. Bizonyítékokra van szükség” – tette hozzá a pártelnök. Szerinte a koalíciós partnerektől minden információt megkapott az üggyel kapcsolatban. Bugárnak meggyőződése, hogy Saková mindent megtett az ügy kivizsgálása érdekében.

 

Vitapartnere, Veronika Remišová (OĽaNO) szerint, ha Kaliňák tudatosan vett részt a vietnámi férfi elrablásában, akkor több bűntényt is elkövethetett. „Ez esetben már rég nyomozást kellene folytatni ellene, és talán már előzetes letartóztatásban lehetne. Ha pedig Kaliňák tudta nélkül történt az egész, az is elfogadhatatlan. Akkor a szlovák hatóságok és a titkosszolgálat a felelős” – vallja Remišová. Szerinte teljesen felesleges 50 millió euróból fenntartanunk egy olyan titkosszolgálatot, amelynek az elnöke bevallja, hogy nem tudott arról, hogy egy másik ország titkosszolgálata akciót hajt végre Szlovákia területén. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?