Nem voltak nagy hatótávolságú rakéták a phenjani katonai parádén

Észak-Kórea
Phenjan |

Észak-Korea idén is megtartotta Phenjanban az ország alapításának évfordulóján a katonai díszszemlét. Ezúttal, a 70. évfordulón azonban - bizonyára az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával megindult párbeszédnek köszönhetően - nem vonultattak fel nagy hatótávolságú rakétát - jelentették hírügynökségek.

Az idei díszszemle jelmondatai a gazdaságfejlesztésről, a békéről és a két Korea egyesítésének távlati céljáról szóltak. Az évfordulóhoz kötődően az utóbbi két évben nukleáris kísérletet is végrehajtottak, most ez is elmaradt, bár Phenjan állítása szerint erre nem is lett volna képes, mert májusban felszámolta egyetlen kísérleti telepét. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is megtekintette a vasárnapi szemlét - Hszi Csin-ping kínai elnök küldöttjének társaságában -, de ezúttal nem beszélt.

Kim Dzsong Unnak történelmi jelentőségű találkozója volt Donald Trump amerikai elnökkel júniusban Szingapúrban, és az idén már kétszer találkozott Mun Dzse In dél-koreai elnökkel. Mindkettőnek hitet tett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett. Kim szeptember 18. és 20. között harmadszor is találkozik Munnal, ezúttal már Phenjanban, nem pedig a közös határfaluban, Panmindzsonban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?