A tálibokkal való béketárgyalások lehetőségéről egyeztetett Mattis Afganisztánban

James Mattis
Kabul |

Az afganisztáni fővárosba, Kabulba érkezett pénteken James Mattis amerikai védelmi miniszter. Találkozott Asraf Gáni afgán elnökkel, akivel egyebek között az afgán kormány és az ellene fegyveres felkelést folytató tálib lázadók közötti béketárgyalások lehetőségeiről beszélt.

Az amerikai védelmi tárca vezetője és az afgán államfő megvitatta az afganisztáni békefolyamat kilátásait, Washington dél-ázsiai stratégiájának kedvező hatásait, a reformokat az afgán biztonsági erőkön belül, a közelgő afgán parlamenti és elnökválasztásokat, a terrorizmus elleni harcot és a párbeszédet Pakisztánnal - írta Twitter-bejegyzésében Mohammed Harun Csahanszuri afgán elnöki szóvivő a találkozót követően.

Kabulba való érkezését megelőzően Mattis újságíróknak nyilatkozva azt mondta: bizakodó a béketárgyalásokat illetően a tálib felkelőkkel. "Jelenleg több jelét is látjuk annak, hogy a megbékélés már nem csak káprázat" - fogalmazott. "Jelenleg van néhány keret, van néhány nyílt kommunikációs csatorna" - tette hozzá.

Az amerikai védelmi tárca vezetőjét elkísérte Kabulba Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki a héten Pakisztánban járt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel a kapcsolatok helyreállítása céljából az új iszlámábádi kabinettel. 

Mattis és Dunford találkozott Scott Miller tábornokkal is, aki vasárnap kezdte meg tevékenységét Kabulban az amerikai- és NATO-erők új afganisztáni parancsnokaként.

A Trump-adminisztráció dél-ázsiai stratégiájának megfelelően az Egyesült Államok nyomást próbál gyakorolni Iszlámábádra, amiért ez utóbbi - Washington szerint - nem lép fel határozattan a dél-ázsiai ország területén tevékenykedő fegyveres szervezetekkel, elsősorban a szomszédos Afganisztánban felkelést folytató tálib szélsőséges mozgalommal szemben. Az Egyesült Államok ezért nemrég megvonta a Pakisztánnak szánt 300 millió dolláros (84 milliárd forintos) katonai támogatást.

Washington dél-ázsiai stratégiája ezenkívül további csapatok Afganisztánba vezénylését, a tálib búvóhelyek elleni légicsapások fokozását irányozza elő, és további indiai együttműködést keres az afganisztáni gazdaság fejlesztéséhez.

Mattis és Pompeo csütörtökön Indiában járt, ahol indiai hivatali kollégáikkal megegyezve szerződést írtak alá arról, hogy India csúcstechnológiájú katonai eszközöket vásárol Washingtontól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?