Räikkönen szurkolói petícióban követelik kedvencük szerződéshosszabbítását

Kimi Räikkönen

Kimi Räikkönen több mint 20 ezer szurkolója írta alá azt az online petíciót, amelyben a rajongók a 38 éves finn Forma-1-es pilóta szerződéshosszabbítását követelik a Ferrari istállótól.

A 2007-ben világbajnok versenyző szimpatizánsai azt akarják elérni, hogy a Ferrari még ne szerződtesse a következő idényre a monacói Charles Leclercet, hanem írjon alá egy megállapodást Räikkönennel.

A petíció szövege szerint "nem indokolt" lecserélni a finn pilótát, a csapatnak pedig szüksége van rá a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel mellett azért, hogy ne boruljon fel az egyensúly a Ferrarin belül.

"Kimi ráadásul többször megverte Vettelt, ezzel is bizonyítva, hogy kiváló formában van, a monzai teljesítménye pedig csak megerősítette ezt"

- mondta John Christy, az aláírásgyűjtés szervezője.

Räikkönen szurkolóinak igyekezete ugyanakkor vélhetően nem változtat majd túlságosan sokat azon a döntésen, amelyet különböző sajtóértesülések szerint a Ferrari vezérkara már meghozott: jövőre a 20 éves Leclerc ül majd be a finn versenyző helyére. A hivatalos bejelentésre médiainformációk szerint már nem kell sokat várni, és elképzelhető, hogy a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Ferrari nyilvánosságra is hozza a 2019-es pilótái nevét.

Ross Brawn, a Ferrari korábbi technikai igazgatója, aki jelenleg az F1 sportigazgatójaként dolgozik, azt mondta, változásokat tapasztal Räikkönen viselkedésében.

 "Amióta tavaly visszatértem, észrevettem, hogy Kimi mintha kivirult volna. Ez néhány apró dologban jelenik meg, például egy kicsit több időt tölt az aláírások kiosztásával, többet mosolyog a kamerába, mindez korábban szörnyű nyűg volt a számára" - nyilatkozta Brawn, és hozzátette, Räikkönen a 2014-es visszatérése óta sokkal jobban vezet, és nemsokára "talán kap még egy lehetőséget".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?