Egy kassai magyar pedagógus az ország tíz legjobb tanára között

Rácz Noémi
Kassa |

A szakmai zsűri már tudja, ki az ország legjobb pedagógusa, de a nyilvánosság előtt csak október másodikán jelentik be. A jelöltek között Rácz Noémi, a kassai képzőművészeti középiskola (ŠUV) pedagógusa is ott van.

A hazánkban első ízben megrendezett verseny annak a Global Teacher Prize pedagógusdíjnak a selejtezője, amely minden évben egymillió dollárral jutalmazza a világ legjobb pedagógusát.

Rácz Noémi illusztrátor, a kassai képzőművészeti középiskola pedagógusa lapunknak elmondta, néhány hónappal ezelőtt tudta meg, hogy valaki őt is benevezte az országos versenybe. „A rendezvény szervezői e-mailben értesítettek, hogy én is a jelöltek között vagyok, és ha van hozzá kedvem, indulhatok a versenyen. Először nem tudtam, kinek köszönhetem a jelölést, de később kiderült, hogy a diákjaim neveztek be. A jelentkezés és a regisztráció után meg is feledkeztem az egészről, és csak pár nappal ezelőtt értesültem arról, hogy az első tíz között vagyok” – nyilatkozta lapunknak Rácz Noémi. Hozzátette, az első szlovákiai fordulóba 300 jelölt közül 100 pedagógus jelentkezett, közülük tízen jutottak tovább az országos döntőbe. „Egy Zólyom melletti településen találkoztunk a döntősökkel. Mindannyian profik, nagyon tudják és értik a szakmát, biztos vagyok benne, hogy a zsűrinek nem volt könnyű dolga. A találkozón feladatokat kaptunk, bemutattuk eddigi tevékenységünket, terveinket, és hogy mit teszünk a gyerekekért, az iskoláért. Nem volt könnyű, de mindenki élvezte. Én már azt is győzelemnek könyvelem el, hogy szlovákiai magyarként is az ország legjobb tanárai közé soroltak, és remélem, ezek a hírek még távolabbra viszik a kassai képzőművészeti középiskola hírnevét” – tette hozzá a pedagógus, aki az országos döntőben egyetlen magyar pedagógusként képviseli a magyar tanítókat, hiszen a versenyre egyetlen magyar iskolából sem érkezett jelölés. Az országos megmérettetés eredményét október 2-án hirdetik ki Pozsonyban. „A nyertes 5000 euróval gazdagabb lesz, és a Global Teacher Prize globális döntőjén is ott lehet, Dubajban. A világversenybe minden döntős benevezhet” – közölte lapunkkal František Cimerman, a szlovákiai versenyt szervező csapat munkatársa.

A pedagógusszakma Nobel-díjának számító elismerést az idei globális forduló lezárásával ötödik éve ítéli oda a Gems Education nevű, szerte a világban 250 magániskolát működtető dubaji családi cég alapítványa, a Varkey Foundation. A díj célja felhívni a figyelmet az oktatás, a pedagógus munkájának fontosságára. Az elismerés első díjazottja 2015-ben Nancie Atwell amerikai angoltanár volt, aki új módszerrel tanítja az írás-olvasást egy Maine-i iskolában, és aki a díj teljes összegét az általa alapított nonprofit oktatási központnak adományozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?