Ellenzéki ostor a késve fizető vállalkozókra

A számlákat késve vagy egyáltalán nem fizető nagyvállalatok hoppon maradt beszállítói az elmúlt években már a parlament előtt is tiltakoztak
Pozsony |

A szlovákiai vállalkozóknak továbbra is rengeteg problémát okoz az egyre rosszabb fizetési morál, vagyis hogy az üzleti partnereik nem térítik meg időben az általuk kiállított számlákat. Erre kínál gyógyírt az ellenzéki OĽaNO legújabb javaslatában, amellyel a tisztességtelen vállalkozókat szeretnék kiszűrni.

A legfrissebb felmérések szerint Szlovákiában a cégeknek átlagosan 66 napot kell várniuk, míg az üzlettársaik kifizetik a nekik kiállított számlát, az egyes ágazatok között azonban hatalmas különbségek vannak. A legrosszabb helyzetről az elektrotechnikai ágazatban vállalkozók számoltak be, ahol a 91 nap körüli, vagy az ezt meghaladó határidő a jellemző, de a gépipari és építőipari cégek is csaknem 90 napot várnak az általuk kiállított számlák megtérítésére. „A kiskereskedelemben a fizetési határidő ugyanakkor csupán 28 napos” – mondta Peter Mucina, az Euler Hermes szlovákiai leánycégének a vezetője.

Romlik a fizetési morál

„Szlovákiában a számlák felét nem fizetik be időben, ami jelentős problémát okoz a vállalkozóknak, sokan ugyanis emiatt válnak fizetésképtelenné, ami újabb csődökhöz és elbocsátásokhoz vezet” – nyilatkozta Peter Kremský, az OĽaNO gazdasági szakértője. Az ellenzéki párt ezért már a parlament soron következő ülésére be szeretné nyújtani a Kereskedelmi törvénykönyv módosításjavaslatát, amelynek köszönhetően a jövőben kiszűrhetnék a tisztességtelen vállalkozókat.

Barátok közt

„A fizetési morál romlásáért részben azok a spekuláns vállalkozók felelősek, akik szelektív módon kezelik az üzleti partnereiket, egyeseket előnyben részesítve, míg másoknak akkor sem fizetnek időben, ha erre megvan a lehetőségük” – vallja Eduard Heger, az OĽaNO parlamenti képviselője. A párt ezért azt javasolja, hogy a jövőben a vállalkozóknak a számlákat a beérkezésük sorrendjében kelljen megtéríteniük, vagyis már nem tehetnék meg, hogy a korábban beérkezett számlákat nem térítik meg, míg másoknak baráti alapon korábban fizetnek. Heger szerint ezzel azt is meg lehetne akadályozni, hogy a bajban levő cégből spekulatív módon kiszivattyúzzák a még rendelkezésre álló pénzösszeget.

Kapcsolódó cikkünk

Szégyenpad a cégeknek

Az OĽaNO másik javaslata szerint a vállalkozóknak kötelezően közzé kellene tenniük a fizetési határidőkkel kapcsolatos adatokat, vagyis azt, hogy hány napot késnek a számlák kifizetésével. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a számla kifizetésével késő vállalkozónak ezt az adott hónap végétől számított öt napon belül be kellene jelentenie az illetékes kereskedelmi bíróságnak vagy a cégjegyzéknek, amely ezt közzétenné a cégről szóló bejegyzésben. „Ezzel kiszűrhetnénk a spekulánsokat, hiszen mindenki jól meggondolná, hogy hajlandó-e üzletet kötni egy olyan céggel, amely hónapokat késik a számlák megtérítésével” – tette hozzá Heger.

Enyhe büntetések

Kremský szerint a javaslatuk büntetésekkel is számol. Eszerint azokra az egyéni vállalkozókra, akik a számlák kifizetésénél egyes üzleti partnereiket előnyben részesítenék, vagy nem teszik közzé a fizetési határidővel kapcsolatos adataikat, legfeljebb 663 eurós büntetést szabnának ki. A cégek esetében ugyanezért 3300 eurós büntetés járna. „Szándékosan nem szabtunk nagyobb büntetéseket, a törvényjavaslatot ugyanis inkább nevelő célzattal nyújtjuk be” – mondta Kremský. Heger szerint javaslatukat a többi ellenzéki párt is támogatja, és reményeik szerint a kormánykoalíció is konstruktívan áll hozzá a megvitatásához. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?