Merkel szerint a migráció kihívás, és sikerei is vannak Németországban

Angela Merkel
Berlin |

Angela Merkel német kancellár nem ért egyet belügyminisztere arra vonatkozó kijelentésével, hogy a migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban.

Én másképp fogalmaznék - mondta Merkel az RTL televíziónak adott interjúban csütörtökön. Én azt mondom, hogy a migrációs kérdés kihívások elé állít minket, és adódnak problémák, viszont vannak sikerek is - jelentette ki a német kancellár.

Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Rheinische Post című lap hírportálján korábban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miért áll a CSU és a Merkel vezette testvérpárt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága történelmi mélységben, 27 százalékon, azt mondta, hogy ez nem kizárólag a migráció körüli gondoknak tulajdonítható, de "már három éve hajtogatja, hogy a migrációs kérdés minden politikai probléma eredője".

A szászországi Chemnitzben történt demonstrációkon olyan dolgokat tapasztalhattunk, amelyek nem helyénvalóak, gyűlölettel teli, más emberek ellen irányuló jelenségeket - mondta Angela Merkel. Hozzátette: voltak ugyanakkor olyan tüntetések is, amelyek megmutatták, hogy az emberek az idegengyűlölet és a rasszizmus ellen is felemelik a szavukat.

Az interjúban a német kancellár élesen bírálta a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki pártot, amely Merkel szerint csak tovább gerjeszti a helyzetet. Megjegyezte: rendkívül kritikusan tekint például a párt egyes tagjainak azon kijelentéseire, amelyek szerint egy békés forradalom révén el kellene tüntetni minden nem kívánatos újságírót.

Visszafogottan reagált a kancellár arra a felvetésre is, hogy az alkotmányvédelmi hivatal országos szinten megfigyelés alá vonja az AfD-t. Először is politikai síkon kell az AfD-vel szembeszállnunk és Németország gondjait megoldanunk. A biztonsági hatóságoknak folyamatosan vizsgálniuk kell a megfigyelés kérdését és ajánlásokat kell tenniük. "Jelenleg erre vonatkozó ajánlás nincs" - mondta Merkel.

 Az AfD szövetségi szintű nemzetbiztonsági megfigyeléséről többször volt már vita a német nyilvánosságban azóta, hogy a párt 2013-ban megalakult. A kérdés a napokban új lendületet vett, miután a szövetségi kormány menekültpolitikájának és bevándorlási politikájának erőteljes bírálatára összpontosító AfD és az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, szélsőjobboldaliként számon tartott mozgalom híveinek egy csoportja együtt menetelt egy demonstráción a szászországi Chemnitzben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?