Furcsa meccsen nyertek a szlovákok Dánia ellen

dán
Nagyszombat |

A szlovák labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 3:0-ra nyert Dánia ellen – ez az eredmény szenzációszámba menne, ha a dán csapatban nem harmad- és negyedosztályú futballisták játszottak volna.

Ismerkedés a repülőn

Mintha visszatértünk volna a gyerekkorunkba, amikor ha először hallottunk egy csapatnevet, azonnal elkezdtük keresni a térképen. A dán „válogatott” kezdőcsapatában például négy játékos szerepelt a Vanlöséből – ez a legkisebb kerülete Koppenhágának, a csapata a harmadosztályban játszik, de 1974-ben megnyerte a Dán Kupát, és Michael Laudrup is itt kezdte a pályafutását! 

A szlovák válogatott történetének talán legbizarrabb meccse előtt volt idő érdekes információmorzsákat gyűjtögetni, a majdnem húszezres Anton Malatinský Stadionban nem volt futballhangulat. Bár a szlovák szövetség próbálta menteni a menthetőt, és egy euróért kínált jegyeket a meccsre, ez nem igazán hozta lázba a szurkolókat, valószínűleg olyanok is sokan otthon maradtak, akik elővételben megvették a belépőket.

A vb-nyolcaddöntős Dánia elleni találkozó előzetesen kiváló futballt, igazi világsztárokat ígért, ám a dán játékosok és a szövetség közötti vita miatt végül egy szedett-vedett, harmad- és negyedosztályú klubok futballistáiból összeállított csapat lépett pályára Nagyszombatban. A sebtében kinevezett ideiglenes edző, John Jensen is csak a Pozsonyba tartó repülőn ismerkedett meg a játékosaival. 

Nem lett 69:0

Ján Kozák szlovák szövetségi kapitány nem is kertelt a mérkőzés előtt, nyíltan megmondta, ennek a meccsnek így nincs értelme, a vasárnapi, ukrajnai Nemzetek Ligája-találkozó előtt értelmesebben is el lehetett volna tölteni a felkészülési időszakot. Végül úgy próbálta kihozni a legtöbbet a helyzetből, hogy néhány kulcsembert pihentetett, a kezdőben kapott viszont helyet Šatka, Mazáň vagy a sérülés után visszatérő Weiss.

Valaki már a meccs előtt odatrollkodta a Wikipédiára a dánok legnagyobb vereségéhez, hogy „0:69 Szlovákia ellen 2018. szeptember 5-én Nagyszombatban”, de azt azért senki nem gondolhatta komolyan, hogy kevesebb mint másfél percenként gól esik. 

A szlovákok érezhetően edzéstempóban adogattak, nem tudtak vagy nem akartak felpörögni. A dánok becsülettel védekeztek, és egyáltalán nem voltak megszeppenve a nagy nevekkel szemben, cselekre is vállalkoztak, kombinálni is igyekeztek. Azért az nyilvánvaló volt, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat, de ez inkább ártott a meccsnek. 

Szimpatikus dánok 

Bő tíz perc után már vezettek a szlovákok, egy bal oldali beadásra Adam Nemec érkezett fejjel – 1:0. Újabb tíz perc elteltével viszont Škrtelnek kellett tisztáznia a hazai kapu előtt – az első végigvitt dán támadás nagyobb tapsot kapott a nézőktől, mint a szlovákok akciói. 

A 25. percben már másodszor vezettek gólveszélyes akciót a dánok, a hellerupi (18 ezres kisváros Koppenhága vonzáskörzetében, harmadik liga) Johansson próbálkozása után a lelátón spontán vastaps tört ki. Három perc elteltével Kempel, a Skovshoved (egykori halászfalu Koppenhágától északra, harmadik liga) játékosa megpattanó lövését védte Kozáčik, az ellentámadás végén pedig Haagh, a Jaegersborg (Koppenhága külvárosa, negyedik liga) kapusa ütötte ki nagy bravúrral Weiss lövését. Haagh néhány perccel később is megfogott egy Weiss-bombát, a nem éppen higgadt természetű szlovák szélső dühében ki is bikázta a lelátóra a labdát. 
Weiss legurított szabadrúgása után Hamšík lövése magasan a kapu fölé szállt, és úgy tűnt, ahogy az 1992-ben „a strandról összeszedett” dánok megnyerték az Eb-t (és elnyerték a nézők szívét), úgy ez a mostani gárda is képes lehet akár a meglepetésre is. A 37. percben viszont Kucka és Rusnák akciójával szemben már tehetetlenek voltak – 2:0.  

Füttyszó a lelátón

A második félidőben Kozák pályára küldte Makot és Ďurišt, de a szlovákok újabb gólja csak nem akart megszületni: Hamšík először a tizenegyespont tájékáról lőtt fölé, majd látványos félfordulatos ollózásából sem lett semmi. Amikor Weiss egyéni akciója után Haagh jó kifutással hárított, először hangzott fel füttyszó a lelátón. Ďuriš lövése kijött a kapusról, de a szlovák támadó az ismétlésből sem tudott a hálóba találni. 

A nem mindennapi előzmények miatt biztosan bekerül a krónikákba ez a meccs, de aki látta, nem sokra fog emlékezni belőle. A játék unalmasan csordogált, a szlovákok mintha már csak a lefújást várták volna. A közönségtől meg is kapták a füttyszót – bár nem pont ilyesmire gondoltak. A 79. percben aztán mégis összejött még egy hazai gól: Mak bal oldali beadása után Fogt, a Kastrup (ebben a városkában van Koppenhága reptere, negyedik liga) játékosa ért szerencsétlenül a labdához, és a saját kapujába perdített – 3:0.

Mivel a dánok a FIFA-világranglista előkelő 9. helyén állnak, a szlovákok számára az új, a csapatok helyezését is figyelembe vevő pontrendszerben nagyon értékes a dánok elleni győzelem, ennyi haszna volt a hazaiak számára a találkozónak. A dánok viszont joggal örülhettek – életük meccsén topligákat, Eb-t, vb-t megjárt játékosokkal szemben álltak helyt.

Szlovákia – Dánia 3:0 (2:0)
Góllövők: Nemec (11.), Rusnák (37.), Fogt (79., öngól).
Játékvezető: Weinberger (osztrák), 6432 néző.


SZLOVÁKIA: Kozáčik – Hubočan, Škrtel (83. Gyömbér), Šatka, Mazáň – Hrošovský, Kucka (61. Greguš) – Rusnák (46. Mak), Hamšík (61. Duda), Weiss (67. Pačinda) – Nemec (46. Ďuriš).

DÁNIA: Haagh – Vollesen (77. Jakobsen), Johansen, Nielsen, Bertelsen (71. Fönns) – Bannis (46. Hunsballe), Johansson (84. Christensen) – Höybye (61. Sörensen), Gaudin, Kempel (61. Fogt) – Offenberg.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?