Borzasztóan megugrottak az árak az ezredforduló óta

üzlet
Pozsony |

A visegrádi országok közül Szlovákiában juthatunk hozzá a legdrágábban az élelmiszerekhez, idén ráadásul itt mérték a legnagyobb árugrást.

Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint hosszabb időtávban mérve azonban korántsem olyan kritikus a helyzet.

Az élelmiszerekhez Szlovákiában idén nagyjából 5 százalékkal drágábban juthatunk hozzá, mint egy évvel korábban, ami az egyik leggyorsabb növekedésnek számít az egész Európai Unióban. Csehországban ráadásul 5, Magyarországon 9, Lengyelországban pedig több mint 28 százalékkal olcsóbban kínálják az élelmiszereket, mint Szlovákiában. „Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb jelentése szerint azonban, az ezredfordulót követő időszak statisztikai adatait figyelembe véve, Szlovákia korántsem tartozik a legnagyobb árugrást produkáló országok közé” – nyilatkozta Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség agrárholding elemzője.

Szlovákiában a 2000 és 2017 között eltelt időszakban 45,7 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, pontosan ugyanannyival, mint a szomszédos Ausztriában. Szlovákia ezzel az uniós középmezőnybe tartozik. A visegrádi országok közül csak Csehországban mértek ennél enyhébb, 44,1 százalékos drágulást, ami azonban nem sokkal marad el a szlovákiai ütemtől. Lengyelországban ezzel szemben az említett időszakban csaknem 52, Magyarországon pedig nagyjából 120 százalékkal nőttek az árak. Ez utóbbi az EU országai közül a harmadik legmagasabb, csak a letteknél és a románoknál nőttek még ennél is gyorsabban az árak. A legkevésbé ezzel szemben az írek panaszkodhatnak, a szigetországban ugyanis manapság is nem egész 8 százalékkal fizetnek csak többet az élelmiszerekért, mint az ezredfordulón. A 43,3 százalékos uniós átlagnál kisebb ütemben nőttek az árak azonban a legnagyobb uniós tagországokban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is.

Sadovská szerint a szlovákiai háztartások érzékenyebbek az élelmiszerek árának a növekedésére, ezek ugyanis a havi kiadásaiknak nagyjából az ötödét teszik ki. Az ezredforduló óta eltelt időszakot vizsgálva azonban kiderül az is, hogy korántsem az élelmiszerek esetében mérték a legnagyobb drágulást. Míg ez utóbbiak ára 17 év alatt Szlovákiában a már említett 45,7 százalékkal nőtt, a teljes infláció elérte a 64,1 százalékot. A leglátványosabban, csaknem 173 százalékkal, az oktatással összefüggő kiadások nőttek. A rezsiköltségek 140 százalékkal emelkedtek, 127 százalékkal többet fizetünk azonban az egészségügyi szolgáltatásokért is. Az ezredfordulóhoz képest – legalábbis az Eurostat szerint – csupán a bútorokhoz és a háztartási berendezésekhez juthatunk hozzá olcsóbban, ezek ára nagyjából 9 százalékkal csökkent. 

Az elmúlt 17 év 64,1 százalékos inflációja ugyan riasztónak tűnik, a Statisztikai Hivatal adatai szerint azonban az említett időszakban a szlovákiai bérek átlagosan 145 százalékkal nőttek, az átlagfizetésből így ma többet engedhetünk meg magunknak, mint 2000-ben 

– tette hozzá Sadovská. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?