Eltörlik a fociban az idegenben szerzett gólok szabályát

foci
Nyon |

Európa élklubjainak vezetőedzői azt javasolták az UEFA-nak, hogy vizsgálja felül az idegenben szerzett gólok szabályát.

Az edzők azzal érveltek, hogy ma már korántsem olyan nehéz vendégként gólt szerezni, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor bevezették a szabályt.

Giorgio Marchetti, az UEFA helyettes főtitkára úgy fogalmazott, az UEFA nyitott a vitára. Jelenleg ha a két kuőameccs után döntetlen az állás, akkor az a csapat lép a következő körbe, amelyik idegenben több gólt szerzett, ha ez sem dönt, jön a hosszabbítás.

Az edzők szeretnék ha felülvizsgálnánk a szabályt, és ezt meg fogjuk tenni. A futball megváltozott

 - mondta Marchetti, aki hozzátette.
 

Az érvelés szerint a szabály már kontraproduktív, mivel a hazai csapat kényszerül védekezésre, nehogy gólt kapjon és nehéz helyzetbe kerüljön. A szabályt 1965-ben vezették be, hogy elkerüljék a pénzfeldobást, vagy semleges helyszínen az újrajátszást. Akkoriban viszont nagy kihívást jelentett az utazás, vagy éppen a vendégként tapasztalható szokatlan körülmények, ugyanakkor mára ezek rutinszerűvé váltak.

Az edzők másik javaslata az volt, hogy a legjobb bajnokságokban azonos időpontban záruljon az átigazolási szezon. Amíg az angoloknál és az olaszoknál a bajnokság rajtjáig lehet új játékost szerződtetni, addig a spanyoloknál, németeknél és franciáknál augusztus végéig. A trénerek az előbbi verziót szeretnék kiterjeszteni.

Az éves értekezleten olyan trénerek vettek részt, mint Massimiliano Allegri (Juventus), Carlos Ancelotti (Napoli), Unai Emery (Arsenal), Paulo Fonseca (Sahtar Donyeck), Julen Lopetegui (Real Madrid), Jose Mourinho (Manchester United), Thomas Tuchel (Paris Saint-Germain) és Arsene Wenger, az Arsenal korábbi mestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?