Elévülés miatt nem emelnek vádat Kevin Spacey és Steven Segal ellen

Los Angeles |

Elévülés miatt nem emel vádat a Los Angeles-i kerületi ügyészség egy Kevin Spacey elleni és egy Steven Seagal elleni szexuális zaklatás ügyében.

Az ügyészség azt is bejelentette kedden, hogy bizonyíték hiányában ugyancsak ejti az Anthony Anderson tévésztár ellen felhozott két zaklatási vádat, mivel az áldozat nem volt hajlandó tanúvallomást tenni az ügyészségen. Anderson júliusban tagadta a vádakat.

Spacey ellen elsőként 2017-ben Anthony Rapp színész tett feljelentést, amelyben azt állította, hogy 1986-ban, 14 éves korában Spacey megpróbálta elkábítani és molesztálni. Spacey bocsánatot kért akkori helytelen viselkedéséért, de

azóta nem szólalt meg az ügyben, és visszavonult a nyilvánosság elől.
 

Az 59 éves színész ellen azonban mások is feljelentést tettek, többek között a londoni Old Vic színház több dolgozója, és a Los Angeles-i ügyészség is vizsgálja még két ügyét.

Most egy olyan szexuális zaklatási ügyét ejtette az ügyészség a kaliforniai törvényekre hivatkozva, amely az áldozat bejelentése szerint 1992-ben történt.

Az Oscar-díjas Spacey egyike a szórakoztatóipar és a politikai élet tucatnyi közismert alakjának, akiket az utóbbi tíz hónapban szexuális zaklatással vádoltak meg. A színész a botrány miatt veszítette el a Kártyavár című sorozat főszerepét, és kivágták A világ összes pénze című filmből is.

Portia de Rossi színésznő Steven Segalt vádolta meg 2017 novemberében azzal, hogy egy film előzetes megbeszélésekor molesztálta őt. Az ügyészség ebben az ügyben sem emelhetett vádat az elévülés miatt. A filmsztár tagadta azt, amivel gyanúsítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?