Tizenegyedszer is: Are You Free?

Erik Truffaz
Dunaszerdahely |

Are You Free? – teszi fel ismét a kérdést a Na’conxypan Polgári Társulás az elmúlt évtizedben Dunaszerdahelyen meghonosított zenei fesztiválja idei évfolyamán. 

Pénteken és szombaton is neves, a maguk műfajában egyedi hangot képviselő, úttörő előadók lépnek fel a koncerthelyszíneken, miköz-ben a szervezők közönségcsalogató zenészeket is megszólítottak, és nyitottak a komolyzene felé.

Az Are You Free? fesztivál célja továbbra is az improvizált zene meghonosítása, illetve a kortárs művészet megismertetése a hallgatókkal, hangsúlyozva, hogy a dunaszerdahelyi fesztivál a maga szabad légkörével a zenészek és a közönség közös fórumaként is működik.

A pénteken 18 órakor kezdődő nyitókoncertnek a Kortárs Magyar Galéria ad otthont, ahol két több mint ígéretes hazai tehetség lép a közönség elé. Az érsekújvári Fekete Tamás (zongora) a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola ötödéves hallgatója, számos nemzetközi mesterkurzus résztvevője. Idén a szélesebb közönség is megismerte a nevét, amikor a Magyar Televízió által megrendezett Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató versenyen a döntőig jutott. Partnere, a komáromi Bertók Tibor (hegedű) szintén a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán tanul, több nemzetközi és országos tehetségkutató verseny győztese, aki fiatal kora ellenére szólót játszhatott a pozsonyi és a kassai filharmonikus zenekarral.

A két fiatal előadót 19 órai kezdettel Skuta Miklós, Szlovákia valószínűleg legsokoldalúbb zongoraművésze követi. Dzsesszzongoristaként nagy karriert csinált a kilencvenes években, amikor – az összes szlovák dzsesszzenész mellett – rendszeresen koncertezett Ausztria legjobb hangszereseivel. Koncertjei voltak Wolfgang Muthspiellel, Thomas Sztankóval, Jiří Stivínnel, Mark Feldmannal, Didier Lockwooddal. Dalokat írt Kaszás Attila lemezére, hegedűversenyt az osztrák hegedűvirtuóz, Benjamin Schmid számára, zenét több szlovákiai gyermekmeséhez, és dzsesszlemezein is saját kompozíciói hallhatók.

És még mindig pénteken, de egy másik helyszínen: a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban 20.30-as fellépésével a magyar Moment’s Notice Trio zárja a napot. A trió eredetileg a Gőz László – ifj. Kurtág György – Lukács Miklós felállásban játszik, az Are You Free? fesztiválon azonban ifj. Kurtág György helyét az ütősök mellett dallamhangszereken is játszó Dés András veszi át. A Moment’s Notice zenei stílusa a három művész találkozásából jön létre, összetett képet adva egy zenei világáról, mely csak az adott helyen és időben létezik. A három zenész stílusában és zenefelfogásában ugyan eltér egymástól, de mindannyian a 21. századi dzsesszre, az európai kortárs klasszikus és elektronikus zenére támaszkodnak, azokra a nyelvekre, melyeket mesteri szinten művelnek.

Szombaton az NFG klubba várják az érdeklődőket az Are You Free? szervezői egy impulzusokban gazdag estére, amelyet 20 órakor egy Lengyelországból érkező formáció, a Sundial nyit meg. A Sundial egyedi zenét játszik, amelyben Wojciech Jachna trombitájának híres érzékisége találkozik a lengyel dzsesszszíntér legígéretesebb fiatal csillagainak, Marek Kądziela gitáros és Albert Karch dobos elegáns megszólalásával. A triót klasszikus mesterek inspirálják, mint például Sosztakovics, Debussy vagy Ravel. Zenéjük mélyen hatol a klasszikus örökségbe, és a kortárs stílusok különleges birtokba vételének köszönhetően a szó valódi értelmében erős. A gondosan strukturált kompozíciókat merész improvizációk élénkítik.

21 órakor jön az az előadóművész, akit mindenki látni akar – Erik Truffaz svájci francia trombitás David Kollár gitárossal érkezik Dunaszerdahelyre, akivel idén Kassán már sikerült egymásra hangolódniuk. Szaxofonjátékos édesapjának köszönhetően Erik Truffaz korán belecsöppent a hivatásos zenészek világába, hiszen tízévesen már apja tánczenekarában játszott. 16 évesen aztán meghallgatta Miles Davis Kind of Blue lemezét, s ez inspirálta arra, hogy zenei tanulmányait magasabb szinten folytassa. A 90-es években már jól csengett a neve, 2000-től leszerződött a legendás Blue Note kiadóhoz, ahol kvartettjével straight-ahead jazz lemezt adott ki. Ezt követő, drum’n’bass- és hiphop-ritmusokra épülő albumain egyre inkább szétfeszítette a kortárs dzsessz határait, és ezzel a legfelkapottabb muzsikusok közé került világszerte. Zenéje képes szintetizálni az elektronikát, a rapet vagy éppen a tradicionális dzsessz alapformáit.

Ütős élményt ígér a fesztivál zárása is, a holland–magyar trióként felálló Cement Shoes fellépése. Gonçalo Almeidát (basszusgitár), Giovanni di Domenicót (Fender Rhodes piano, elektronika) és Pándi Balázst (dobok) egy színpadon látni hihetetlenül nagy esemény. A trió tagjai erős individualitást képviselnek, mindenki a maga zenei elképzeléseit érvényesíti – közös koncertjük mégis maga a mai kreatív zene, mely műfajok széles skálájának kereszteződéséből születik, a drone-tól a metálon át a free jazzig. (k, as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?