Nagymegyeren tartották az országos tanévnyitót

országos tanévnyitó
Nagymegyer |

Kodálytól vett idézettel – „Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak” – nyitotta meg a 2018/19 iskolaévet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

 

Vörös Mária, az SZMPSZ megbízott elnöke szerint a jelenlegi iskolahálózat megtartása az önkormányzatok egy részét évről évre komoly anyagi és erkölcsi próbatétel elé állítja. „Csak a művelt nemzet képes kiállni önmaga igazáért, amely tiszteli és szereti a múltját” – jelentette ki az elnöknő.

Somogyi: erős tartásra van szükség

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a nagymegyeri Szent Miklós templomban a szlovákiai magyar iskolák or-szágos tanévnyitó ünnepsége. Az SzMPSz szervezte tanévnyitón a szónokok a magyar iskola nevelési feladatait emelték ki. „Akkor lesz áldássá egy pedagógus, ha állandóan képezi magát, hogy hivatása magaslatán álljon” – mondta beszédében Mahulányi József római katolikus plébános. Somogyi Alfréd református esperes a füleki gimnáziumi éveire emlékezve hangsúlyozta, hogy azt is nézni kell, mire van szüksége a felvidéki magyarságnak a szögfüggvényeken és a képleteken túl. „Erős tartásra és bátorságra elsősorban. Ennek megfelelően neveljük gyermekeinket az iskolában és otthon is. Hogy amikor a mostani elsősök szülők lesznek, már ne kelljen azzal kampányolni, hogy magyar gyerek magyar iskolába menjen, hanem ez lesz a természetes” – zárta beszédét az esperes. (sk)

 

Üzenet a magyar iskolákba

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható” – ezek Kosztolányi Dezső magyar író, költő szavai. Ezzel a közismert, ám örök érvényű gondolattal köszöntöm önöket. Az ember az életét és nyelvét az édesanyjától kapja. A világhoz anyánkon és az ő nyelvén keresztül kapcsolódunk, amire életünk során folyamatosan építkezünk. Fontos, hogy ezt a folytonosságot ne szakítsuk meg. Mindenki tudja, hogy a leggyorsabban, legtermészetesebben és leghatékonyabban az anyanyelven lehet befogadni az ismereteket, információkat. Az a diák lesz nyitott, befogadó, az akadályokat könnyebben leküzdő felnőtt, aki anyanyelvén tanul. „Egész nemzeti műveltségünk anyanyelvünkön alapszik” – mondja Bárczi Géza nyelvész. Tartsuk ehhez magunkat!

Mi, szlovákiai magyarok Európa közepén különleges helyzetben vagyunk. A „kisebbségi létről” első hallásra azt gondoljuk, hogy csak hátrányos lehet, pedig több szempontból éppen az ellenkezője igaz. Az életünk természetes része még egy, vagy több kultúra. Ez a fajta sokszínűség bennünket, magyarokat gazdagabbá tesz. Tisztelt szülők! Az Önök kezében van, az Önök helyes döntésén múlik a magyar iskolák jövője. Fontos, hogy legyen minél több jól felszerelt iskola, lelkiismeretes, az anyanyelvi oktatás iránt elhivatott pedagógus, az iskolába szívesen járó nyitott, befogadó diák, jó és megbecsült iskolarendszer. Ehhez nagy szükségünk van az önök együttműködésére. Higgyék el, bízhatnak a pedagógusok felkészültségében és abban, hogy gyermekeik a magyar iskolákban minőségi oktatásban részesülnek. Bizonyított tény, hogy az anyanyelven szerzett tudás a legmélyebb, legmaradandóbb, legmegalapozottabb, erre lehet építeni, ezt lehet más nyelvekkel, ismeretekkel, kultúrákkal kiteljesíteni. Kérem, ne vegyék el gyerekeiktől a lehetőséget, írassák őket magyar iskolába. Ezzel adnak kulcsot a kezükbe, hogy sikeres, önbizalommal teli, a világban helyüket megálló, kiegyensúlyozott és boldog felnőttek legyenek. A lehetőség adott, az óvodától az egyetemig. Éljünk vele!

Janiga Éva, nyugalmazott pedagógus beszéde a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén hangzott el

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?