Mégis lesz jövőre Forma-1-es Német Nagydíj Hockenheimben

Német Nagydíj
Hockenheim |

A júniusi bejelentéssel ellentétben mégis megrendezik jövőre a Forma-1-es Német Nagydíjat Hockenheimben, miután a pálya vezetőségének sikerült megállapodnia az autós gyorsasági világbajnokság elöljáróival.

 

A pénteken nyilvánosságra hozott előzetes versenynaptárban július 28-i dátummal kapott helyet a németországi futam, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pedig megerősítette, hogy egy évvel meghosszabbították a hockenheimi pálya szerződését.

Júniusban a Hockenheimring vezetősége még arról számolt be, hogy 2015-höz és 2017-hez hasonlóan anyagi okok miatt nem tudják vendégül látni a száguldó cirkusz mezőnyét.

"A mostani megállapodás is mutatja, hogy a Forma-1-ben minden érintett azon dolgozik, hogy a sportág jövőjét a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával hosszú távra biztosítsa" - jelentette ki Chase Carey, a Forma-1 első embere, a Liberty Media elnöke.

 

Kapcsolódó cikkünk

Georg Seiler, a Hockenheimring vezérigazgatója azt mondta, "kölcsönös bizalmon alapuló, konstruktív és megoldás-központú" tárgyalások eredményeként sikerült megállapodni a 2019-es Német Nagydíj megrendezéséről.

A németországi futamot - amelyet az idén július 22-én a címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyert meg - 2008 után felváltva Hockenheimben és a Nürburgringen tartották, ám utóbbi helyszín anyagi problémák miatt 2013 után kiszállt a sorozatból.

A jövő évi előzetes versenynaptár 21 futamot tartalmaz, a sorozat márciusban Ausztráliában kezdődik, a Magyar Nagydíjat a tervek szerint augusztus 4-én rendezik, a zárófutam pedig december 1-jén Abu-Dzabiban lesz.

 

Érdekes

A Forma-1 2019-es előzetes versenynaptára:

március 17.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
március 31.: Bahreini Nagydíj, Szahír
április 14.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
április 28.: Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku
május 12.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 26.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 9.: Kanadai Nagydíj, Montreal
június 23.: Francia Nagydíj, Le Castellet
június 30.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 14.: Brit Nagydíj, Silverstone
július 28.: Német Nagydíj, Hockenheim
augusztus 4.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
szeptember 1.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 8.: Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 22.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
szeptember 29.: Orosz Nagydíj, Szocsi
október 13.: Japán Nagydíj, Szuzuka
október 27.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 3.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
november 17.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
december 1.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?