Irán elutasítja a francia felhívást az atomalkut kiegészítő tárgyalásokra

irán Ali Hamenei ajatolláh
Teherán |

Irán pénteken határozottan elutasította és sértőnek minősítette azt a francia felvetést, miszerint a 2015-ben kötött atomalkut kiegészítő tárgyalásokra van szükség. 

Nincs szükség a három éve létrejött megállapodás újratárgyalására - szögezte le Bahrem Kaszemi, az iráni külügyminisztérium szóvivője az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint. 

"A francia és a nemzetközi tisztségviselők jól tudják, hogy Irán regionális politikájában békére törekszik mind a térség, mind a világ biztonsága érdekében, és harcol a terrorizmus, a szélsőségek ellen" - fogalmazott a szóvivő.    

 Bahrem Kaszemi Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtöki kijelentésére reagált. A francia diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy Irán "nem fogja megúszni" a 2015-ben megkötött szerződésben nem szereplő, az európai országokat aggasztó három kérdésről folytatandó tárgyalást. Ezek Iránnak az atomprogramjával kapcsolatos, 2025 utáni kötelezettségvállalásai, a ballisztikus rakétaprogram és mindenekelőtt Teheránnak a regionális biztonságban játszott szerepe - emlékeztetett a miniszter. 

A 2015-ben létrejött úgynevezett atomalku Irán és az ENSZ Biztonsági tanácsának öt állandó tagállama (az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína), továbbá Németország között köttetett meg. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump az idén májusban felmondta Washington részéről a megállapodást, és augusztus elejétől újabb szankciókkal sújtja Iránt. 

Az atomalku lényege, hogy Irán korlátozza atomprogramját, cserébe feloldják a vele szemben korábban bevezetett szankciókat.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtöki közlése szerint Irán továbbra is betartja a 2015-ben megkötött nemzetközi  atomszerződésben vállalt kötelezettségeit. A bécsi székhelyű ENSZ-szervezet szerint május óta kismértékben nőtt az iráni alacsony fokon dúsított urán- és nehézvízkészlet, de nem haladta meg a 2015-i évi szerződésben megszabott határokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?