Lemondták a tervezett Mohamed-karikatúraversenyt Hollandiában

Geert Wilders
Amszterdam |

Lemondta Geert Wilders a pártja, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) által meghirdetett Mohamed-karikatúraversenyt, biztonsági aggályokra hivatkozva.

"Az iszlamista erőszak lehetséges áldozatainak elkerülése érdekében úgy döntöttem, hogy nem engedem megtartani a karikatúraversenyt" - írta  csütörtök esti közleményében a politikus.

Wilders, akit nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érnek, és 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll, korábban egyebek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. A politikust a holland bíróság 2016 decemberében bűnösnek találta gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában.

A Hollandiában  tervezett Mohamed-karikatúraverseny miatt szerdán tiltakozó menetet indított Pakisztánban a Tehrik-i-Labbaik (TLP) iszlamista mozgalom, a rendőrség csütörtökön megállította a menetet. Iszlámábádban mozgósították a hadsereget a külföldi diplomaták védelmére.

Közben bíróság elé állítottak csütörtökön Hollandiában egy 26 éves pakisztáni férfit, aki a gyanú szerint támadást akart előkészíteni Geert Wilders ellen, amiért az általa vezetett, bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) Mohamed-karikatúraversenyt tervezett.

 A férfit terrorista indíttatású fenyegetőzéssel gyanúsítják, illetve azzal, hogy tervet szőtt gyilkosság elkövetésére és felkelést akart szítani - közölte az ügyészség csütörtöki közleményében. 

A 26 éves férfit a hágai központi pályaudvaron vették őrizetbe kedden, az után, hogy a Facebook közösségi oldalra felöltött videofelvétele tanúsága szerint támadással fenyegette meg a Mohamed-karikatúraverseny szervezőjét, egyúttal egy lehetséges támadásról beszélt a holland parlament épületénél.

 Annak ellenére, hogy a holland kormány a tervezett karikatúraversenyt "tiszteletlennek" és "provokatívnak" tartotta,  elítélte a Wilders elleni fenyegetéseket, és megvédte a politikus szólásszabadsághoz való jogát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?