Az Amnesty International szerint az olasz kormány "terrorizálja" a nyilvánosságot

salvini
Róma |

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet egyik vezetője csütörtökön azzal vádolta a római vezetést, hogy a szabályozatlan migráció rémével "terrorizálja" az olasz nyilvánosságot.

Kumi Naidoo, az AI főtitkára a balközép La Repubblica című olasz napilapban csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: az olasz kormány diszkriminatív jelszavakat használ, hogy félelmet gerjesszen az emberekben.

"Nem szabad csodálkoznunk, ha az emberek mindezek után elutasítással reagálnak a migránsokra" - tette hozzá a dél-afrikai apartheid-ellenes aktivista.

 Naidoo kijelentésével a CasaPound szélsőjobboldali mozgalom akciójára utalt, amelynek tagjai a Rómától délre fekvő Rocca di Papa településén tiltakoztak szerdára virradóra annak a mintegy száz illegális bevándorlónak a befogadása ellen, akiket a Diciotti nevű hajó fedélzetéről hoztak le és helyeztek el egy helyi katolikus kongresszusi központban. A hajóról leengedett menedékkérőket  emberi jogi aktivisták nagyjából 30 fős csoportja fogadta "Szívesen látunk" feliratú transzparenseket lengetve. 

A migránsokat a tervek szerint szétosztják mintegy 20 olasz egyházmegye között, amelyek átvállalták ellátásuk költségeit.

Az olasz parti őrség hajója augusztus 20-án kötött ki a szicíliai Catania kikötőjében. Fedélzetéről csak a vasárnapra virradó éjszaka szállhattak le a migránsok, akik közül százat az olasz püspöki kar (Cei), 20-20 főt pedig Albánia és Írország fogadott be. További 25 migránst olasz kórházakban ápolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?