Nem fosztják meg a mianmari vezetőt Nobel-békedíjától

Aung Szan Szú Kji
Stavanger |

Nem vonják vissza a Nobel-békedíjat Aung Szan Szú Kji mianmari vezetőtől - közölte szerdán a Nobel-békedíj adományozását felügyelő Norvég Nobel Intézet (NNI). A héten egy ENSZ-jelentés megállapította: a mianmari hadsereg "a népirtás szándékával" gyilkolt halomra és erőszakolt meg mianmari rohingjákat.

 

"Fontos felidézni, hogy a Nobel-díjat, akár a fizikait, az irodalmit vagy Nobel-békedíjat valamilyen múltbéli erőfeszítésért vagy eredményért ítélik oda - mondta Olav Njoelstad, az NNI titkára. "Aung Szan Szú Kji a demokráciáért és szabadságért 1991-ig folytatott küzdelméért kapta meg a Nobel-békedíjat" - tette hozzá.

A Nobel Alapítvány szabályai sem teszik lehetővé azt, hogy egy kitüntetettet megfosszanak díjától - közölte Njoelstad.

A mianmari vezető 1991-ben "a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelméért" kapta meg a Nobel-békedíjat. Bírálói a kitüntetés visszavonását azzal indokolják, hogy meglátásuk szerint Aung Szan Szú Kji szemet huny a rohingja muszlim kisebbség tagjainak mianmari üldöztetése felett.

A nyugat-mianmari Arakán államból 2017 augusztusa óta csaknem 700 ezer rohingja menekült át a szomszédos Bangladesbe, miután a mianmari hadsereg - saját fogalmazása szerint - tisztogató műveletbe kezdett az után, hogy rohingja felkelők mianmari biztonsági állásokat támadtak meg.

Berit Reiss-Andersen, az NNI vezetője 2017-ben már elutasította az arra vonatkozó követeléseket, hogy a mianmari vezetőt fosszák meg Nobel-békedíjától. "Mi nem tesszük ezt. Nem feladatunk, hogy felügyeljük vagy cenzúrázzuk a díjazottat, miután elnyerte a díjat" - mondta egy televíziós interjúban. "A díjazottaknak maguknak kell vigyázniuk a jó hírnevükre" - tette hozzá.

 

Egy ENSZ-vizsgálóbizottság hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint a mianmari hadsereg "a népirtás szándékával" gyilkolt halomra kisebbségi rohingjákat, de voltak olyanok is, akik csoportosan rohingjákat erőszakoltak meg. A testület szerint a mianmari hadsereg főparancsnokát és öt másik tábornokát a nemzetközi jogi szempontból legsúlyosabb bűncselekmények miatt bíróság elé kellene állítani.

A jelentés szerint az Aung Szan Szú Kjí vezette mianmari civil kormány engedte, hogy szabadon terjedjen a buddhista többségű országban a rohingja muszlim kisebbség tagjai elleni gyűlöletbeszéd, továbbá megsemmisített olyan iratokat, amelyek bizonyították a jogsértéseket, és nem védte meg az ország kisebbségeit Arakán, Kacsin és San szövetségi tagállamokban az emberiesség elleni és a háborús bűncselekményektől, tehát bűnrészes a legsúlyosabb bűncselekményekben - olvasható a jelentésben.

Arakán államban több mint egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, ugyanis a többségében buddhista Mianmar vezetése bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem volt hajlandó adni nekik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?