A Vatikán tudott a papi szexuális bántalmazások eltussolásáról

ferenc pápa
Harrisburg |

A Vatikánnak tudomása volt a római katolikus papok gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseiről az Egyesült Államok Pennsylvania államában, ugyanis számos esetről jelentéseket küldtek Rómába helyi püspökök - közölte kedden Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész.

Shapiro augusztus közepén ismertetette egy, 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálat eredményét, mely szerint Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret.

A főügyész kedden tudatta: bár az egyház rendszeresen tagadta a szexuális bántalmazásokat, a pennsylvaniai püspökök titokban feljegyezték az eseteket, és gyakran jelentéseket küldtek a Vatikánnak róluk.

"Konkrét példák vannak arra, hogy a Vatikán tudott a bántalmazásról és részt vett annak eltussolásában"

- szögezte le a főügyész.

Shapiro augusztus közepi bejelentését is nagy részben az állam hat egyházkerületében tárolt dokumentumokra alapozta. A pennsylvaniai vádhatóság több mint 500 ezer oldalnyi belső dokumentumot, feljegyzéseket vizsgált meg, meghallgatott többtucatnyi tanút és számos papot. Az egykori áldozatok arról számoltak be, hogy papjaik vagy kábítószerrel bódították el vagy más módon manipulálták őket, volt, aki elmondta, hogy amikor otthon elmesélte, mit műveltek vele, a szülei megverték, mert azt hitték, alaptalanul vádaskodik. Az áldozatok között akadtak olyanok is, akik a szexuális visszaélések idején tízévesnél is fiatalabbak voltak. 

Shapiro kiemelte a rendőrök felelősségét is az augusztus közepi jelentésben: nem egy esetben visszautasították a nyomozást, amikor kiderült, hogy papok a gyanúsítottak. A jelentés leszögezte: "a püspökök és a bíborosok lényegében védve voltak. Közülük sokakat, néhányat a jelentésben szereplők közül is, előléptettek". A főügyész hangsúlyozta, hogy a bűncselekmények elleplezése gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy valamennyi egykori áldozatnak igazságot szolgáltassanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?