2,8 milliót különít el a kormány a pozsonyi Főállomás felújítására

pozsonyi Főállomás
Pozsony |

A kormány 2,8 millió eurót különít el a pozsonyi Főállomás felújítására. Ezt kedden jelentette be Peter Pellegrini (Smer-SD) azt is hozzátéve, hogy már Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszterrel és Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszterrel is megegyezett ebben. A felújítási munkálatokat még a jövő májusi jégkorong-világbajnokság előtt be akarják fejezni.

 

A kormányfő elmondta, hogy a miniszterekkel abban egyeztek meg, hogy 2,8 millió eurót különítenek el a Szlovák Államvasutak (ŽSR) infrastruktúrájának a felújítására. „Ezzel javítunk a költségvetésükön, hogy az ennek megfelelő összeget a pozsonyi Főállomás felújítására fordíthassák” – állapította meg Pellegrini azzal, hogy az utasok már néhány hónap múlva kívülről és belülről is megtekinthetik a felújított Főállomást. A pénzügyminiszter szerint azért sikerült anyagi forrásokat találni erre a célra, mert az állami költségvetés bevételei szempontjából Szlovákia gazdasága jól teljesít.

A Szlovák Államvasutak az állomás külső borítására, a megvilágításra és az épület belső terének az új dizájnjára akarja fordítani a pénzt. A ŽSR nemrég már elkezdte az épület egy részének a felújítását. Az aluljárókra és az új váróteremre 2,3 millió eurót költöttek. „Ráfér a felújítás erre az állomásra, hogy az teljesítse a 21. század igényeit” – közölte Martin Erdössy, a ŽSR vezérigazgatója. A kormányfő szerint a Főállomás az ország egyfajta bejáratának, illetve az első bemutatkozásának számít. „Az állomás állapotát már hosszú évek óta kritizálják, számos vita keletkezett emiatt olyan emberek között, akik javításokat akartak kieszközölni, de ezekre azóta sem került sor. Ezért kötelességünk felújítani ezt az állomást” – közölte Pellegrini.      

Azt szeretné, hogy minél hamarabb elkezdődjenek a felújítási munkálatok, és hogy ezek még a jövő májusi jégkorong-világbajnokság előtt befejeződjenek. Egyúttal elutasítja azokat az állításokat, amelyek szerint szándékosan a novemberi önkormányzati választások előtt sikerült pénzt találni a felújításra. „A befektetésről szóló döntést nem befolyásolták a közelgő önkormányzati választások. A kollégáim támogatását attól függetlenül kértem, hogy ki ma Pozsony polgármestere, vagy hogy ki akar az lenni. Ez teljesen mindegy a számomra” – jegyezte meg a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?