Orosz, szlovák, két jó barát?

Orosz, szlovák, két jó barát?

Szlovákia jelentős mértékben Oroszország befolyása alatt áll – derült ki a legújabb európai felmérésből. Az elemzők szerint a szlovák kormány és a titkosszolgálat egyáltalán nem törődik az orosz propagandával, Andrej Kiska államfő és a civil szervezetek vesznek részt aktívan a befolyás elleni harcban.

 

A European Values elemzőközpont azt vizsgálta, milyen mértékben képes nyomást gyakorolni Oroszország az egyes EU-tagállamokra, és hogyan lépnek fel az országok kormányai az orosz beszivárgás, összefoglaló nevén a hibrid hadviselés ellen. Három fő szempontot vettek figyelembe: elismeri-e az adott ország a fenyegetést; hogyan reagál a kormány erre; hogyan reagálnak a hírszerző szolgálatok. Minden kategóriában 5 pontot lehetett elérni: minél hatékonyabban védekezik az adott ország a hibrid hadviselés ellen, annál magasabb pontszámot kapott. Szlovákia a felmérésben mindössze öt pontot ért el, ezzel az EU azon országai közé tartozik, ahol a befolyás nagynak mondható.

Szlovákia az első kategóriában 2 pontot kapott, ami az elemzők szerint azt jelenti, hogy a szlovák politikai elit – Andrej Kiska államfő kivételével – tudomást sem vesz az orosz befolyásról, sőt, tagadja létezését. Ebből következik, hogy a második kategóriában (a kormány intézkedései) szintén 2 pontot ért el, hiszen ha nem veszi figyelembe a problémát, akkor nem is tesz ellene. A harmadik kategóriában (a titkosszolgálatok tevékenysége) Szlovákia mindössze 1 pontot szerzett, tehát az „elhárítás” még kevésbé figyeli az oroszok tevékenységét, mint a kormány. Összességében ezzel Szlovákia a „hezitálók” csoportjában végzett – Horvátországgal, Belgiummal, Írországgal és Bulgáriával. Az elemzők szerint ebben a csoportban az országok többé-kevésbé figyelembe veszik a fenyegetést, viszont egyáltalán nem lépnek fel ellene.

Milan Nič külpolitikai elemző úgy véli, a helyzet nem ennyire rossz. „Az egyes tagállamok befolyásolási kísérleteinek vizsgálata eléggé összetett kérdés, így egy elemzés végeredménye nagyban függ attól, hogy milyen módszerekkel végzik a felmérést. Véleményem szerint a szlovák társadalom egy viszonylag széles rétege oroszbarátnak mondható, viszont a politikai elit kevésbé. A Szlovák Nemzeti Párton (SNS) kívül senki nem üzletel Moszkvával, sőt, Andrej Kiska mellett például a Híd és a demokratikus ellenzéki pártok is elég kritikusak Putyinnal” – mondta az elemző.

 

Kapcsolódó cikkünk

Orosz szivárgás

Orosz befolyás és beszivárgás

A legújabb felmérések szerint a szlovák politikusok egyálta-lán nem vesznek tudomást az orosz propagandáról, egyedül Andrej Kiska lép fel a befolyás ellen.

A nemzetközi felmérés többször is hangsúlyozta Kiska szerepét, neki köszönhetően kapott Szlovákia az első két kategóriában két pontot. Megemlíti Kiska tavaly márciusi beszédét, melyben az államfő figyelmeztetett, hogy Szlovákia információs hadviselésnek és propagandának van kitéve, a titkosszolgálat pedig nem tesz semmit.

Az államfővel ellentétben a szlovák kormány egyáltalán nem vesz tudomást a hibrid hadviselésről. Robert Kaliňák volt belügyminiszter Kiska akkori kijelentésére úgy reagált, hogy nem terveznek létrehozni olyan csoportot, amely az oroszok módszereivel foglalkozna és feltárná a tevékenységüket. Az elemzők kiemelik, hogy (Cseh)Szlovákia a keleti blokk tagja volt, így történelmi szempontból negatív tapasztalatai vannak Oroszországgal, viszont a szlovák gazdaságnak máig sem sikerült függetlenednie az orosztól. Ráadásul a vezető politikusoknak több esetben EU-ellenes megnyilatkozásai vannak az orosz ügyekkel kapcsolatban.

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) a 2016-os éves jelentésében mindössze egy rövid bekezdést szentelt az orosz befolyásnak, azt írta: az egykori szocialista államokra Oroszország még mindig nyomást gyakorol néhány helyi orosz csoportosulás segítségével.

A felmérés a szlovák társadalomra is kitér. Ellentétben a kormánnyal a civil szervezetek nagyon is aktívan részt vesznek az orosz propaganda elleni harcban. Jó néhány olyan civil szervezet van, amely az álhírek, az orosz propaganda és a tények elferdítése ellen harcol. Az egyik legsikeresebb projekt a Konspiratori.sk internetes oldal, amely összegyűjti a médiában terjedő álhíreket és megcáfolja azokat.

A pozitívumok között megemlítik végül Szlovákia nemzetközi politikájának fejlődését. Például a „Mi vagyunk a NATO” kampányban, amely a NATO szerepét hangsúlyozza a biztonság fenntartásában, az ország vezető szerepet tölt be.

A felmérésben az EU-s tagállamok közül Görögország és Ciprus végzett utolsóként, nulla pontot kaptak, ezzel pedig teljes mértékben „kollaboráns” országnak minősülnek. Őket követi Magyarország és Ausztria, két-két ponttal. A legerősebb ellenállást Lettország, Litvánia és Észtország tanúsítja, ezek az országok a maximális 15 pontot érték el.

Milan Nič külpolitikai elemző szerint a szomszédos országokban rosszabb a helyzet, mint nálunk. „A tapasztalataim azt mutatják, hogy Putyin befolyása Magyarországon és Csehországban jóval nagyobb, az ottani politika sokkal inkább összejátszik Moszkvával. Szlovákiában e téren nincs egyetlen olyan politikus sem, mint Magyarországon Orbán Viktor, vagy Csehországban Miloš Zeman” – jelentette ki a szakértő.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?