Kotlebáék szerint több szlovák iskola kell a vegyesen lakott területekre

marián kotleba
Pozsony |

Az ĽSNS képviselői szerint jobb körülményeket kell biztosítani a szlovák nyelvű oktatáshoz azokon a nemzetiségileg vegyes területeken, ahol a szlovákok kisebbséget alkotnak. A párt ezért az állam kötelességévé tenné, hogy azokon a településeken, ahol azt legalább öt iskolaköteles gyermek törvényes képviselője kérvényezi, hozzon létre szlovák nyelvű alapiskolát. 

Az új szlovák tanítási nyelvű alapiskola létrahozásának további feltétele, hogy a településen és ennek közvetlen közelében – azaz hat kilométeres körzeten belül - nincs ilyen alapiskola.
 

Ján Kecskés (ĽSNS) képviselő elismerte, hogy Szlovákia legnagyobb részén a szlovák nyelvű oktatás elérhetőségével nincsenek gondok. „A helyzet azonban ennél bonyolultabb a nemzetiségileg vegyes területeken, főleg Szlovákia déli részein, ahol a szlovákok kisebbségben vannak. Az elmúlt években több olyan esetet is feljegyeztek, amikor a szlovák szülők a nemzetiségileg vegyes területeken nem tudták szlovák tannyelvű alapiskolába iratni a gyermeküket” – közölte a sajtótájékoztatón.

A képviselők szerint egyre több szlovák nemzetiségű lakos küzd ilyen problémával, például a Dunaszerdahelyi járásban .

„Itt az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett a szlovák nemzetiségűek száma. Természetes, hogy a gyermekeiket szlovák óvodába és alapiskolába akarják járatni. Ugyanakkor ellenállásba ütköznek – a főleg magyar nemzetiségű képviselőkből álló – önkormányzatoknál, amelyek nem akarnak új, szlovák tannyelvű alapiskolákat létrehozni, és a magyar tannyelvű iskolákon belül sem akarnak szlovák osztályokat nyitni”

– közölte Kecskés.

Kapcsolódó cikkünk

A törvény előterjesztői szerint a helyi önkormányzatok azért nem nyitnak szlovák iskolákat és osztályokat, mert szerintük nincs erre elég pénz, és a kevés diák miatt nem lenne gazdaságos ezek létrehozása. 
 

„Ez az érvelés azonban nem elfogadható, mert az Iskolaügyi Minisztérium adatai szerint 2018 június végéig 27 olyan magyar tanítási nyelvű alapiskolát hoztak létre az elsőtől a negyedik évfolyamig, amelyekben a diákok létszáma 3 és 12 között mozgott. Sőt, egyes alapiskolákban egyetlen diák sem volt a vizsgált időszakban. Ezekben az alapiskolákban az átlagos diáklétszám 7,2-re tehető” – közölte a párt azt is hozzátéve, hogy szerintük abszurd, hogy Szlovákia nem tud a nemzetiségileg vegyes területeken élő szlovákok gyermekeinek ugyanolyan körülményeket teremteni az anyanyelvű oktatáshoz, mint amilyeneket a nemzeti kisebbségeknek teremt.

Az ĽSNS elismeri, hogy a törvénynek negatív hatása lenne az állami költségvetésre. Pontos adatokat azonban nem közölt. „Ezt nem lehet számszerűsíteni, mert nem tudjuk, hogy mennyi szülő fogja igényelni ezeknek az iskoláknak a létrehozását. De ha az országnak milliárdjai vannak túlárazott vadászrepülők vásárlására vagy katonai missziókra, akkor erre is lehet pénzt találni” – tette hozzá Milan Uhrík (ĽSNS), a törvényjavaslat másik kidolgozója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?