10%-os béremelés a közszférában

10%-os béremelés a közszférában
Pozsony |

Januártól ezer közalkalmazott bére emelkedik, a kormány a héten elfogadta a tarifabérek emelését. Ezmintegy 10 százalékos átlagos béremelést jelent. A legalacsonyabb tarifabér jelenleg a minimálbért sem éri el, újonnan viszont már a javasolt 520 eurós minimálbér szintjéről indul a bértáblázat.

 

Egy pedellus kezdő fizetése jelenleg bruttó 308 euró, egy iskolai könyvelő 428 euró, szociális otthonban dolgozó ápoló 308, egy szakácsnő pedig 397 eurós kezdő fizetésre számíthat a bértábla alapján. A munkáltatóknak a legrosszabbul keresők fizetését legalább a minimálbér összegére, tehát 480 euróra kellett kiegészíteniük.

A szakszervezetek tavaly novembertől követelték a bértarifák módosítását, konkrétabban a legalsó kategóriába tartozók táblabérének emelését. A közszférában körülbelül 28 ezer alkalmazott keres a minimálbérnél, tehát bruttó 480 eurónál kevesebbet. Ide tartoznak például az iskolák nem pedagógus alkalmazottai, a szakácsnők, a gondnokok, az önkormányzatok hatáskörébe tartozó egyéb intézmények, például a művelődési házak alkalmazottai.

A kormány szerdán végérvényesen rábólintott a módosításra, mely alapján jövő januártól a bértarifák az 520 eurós minimálbér szintjén fognak kezdődni. „A bértábla korrekciója már elengedhetetlen volt, ugyanis lassan ott tartottunk, hogy megsértettük az alkalmazottak minimálbér-kifizetéséhez való jogát” – mondta Ján Richter (Smer) szociálisügyiminiszter.

 

Kapcsolódó cikkünk

Miroslav Beblavý (Spolu) ellenzéki képviselő több mint két éve figyelmeztetett a közalkalmazottak igazságtalan bértarifáira. „Szégyenteljes, hogy erre a változásra két évig kellett várni, de örüljünk, hogy végre bekövetkezett” – mondta Beblavý. Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia közgazdásza az RTVS híradásának elmondta, az állami és magánszférában fizetett bérek között egyre nagyobb volt a különbség. „Ez pedig azzal járt, hogy a közszférában gyakran csak alkalmatlanabb emberekmaradtak”–közölte Baláž.

A tarifák emelése mintegy 10 százalékos átlagos béremelést jelent. A bér kiszámításakor már nemcsak 32, hanem 40 ledolgozott évet is beszámolhatnak. A törvénymódosítás összevon bizonyos bértáblákat, illetve az eddigi 14 fizetési osztályt 11-re csökkenti. Az első hat osztályt háromba vonják össze. Az alapul szolgáló új bértábla nem fogja érinteni a pedagógiai és a szakalkalmazottakat, az egyetemi oktatókat és a fejlesztések területén dolgozó alkalmazottakat sem.

Az oktatási minisztérium azt javasolta, hogy ezekre a munkakörökre hagyják meg a meglevő két bértáblát, egyet a pedagógiai és szakalkalmazottak, egyet pedig az egyetemi oktatók, illetve a kutatások és fejlesztések területén dolgozó alkalmazottak részére. A bértarifák módosítása jövőre  mintegy 255 millió euróba, a következő négy évévben 1,5 milliárd euróba fog kerülni. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?