Rokonainak gyanúja szerint valószínűleg meghalt Szergej Szkripal

Szkripal
Moszkva |

Az angliai Salisburyben megmérgezett Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök a rokonai szerint már nincs életben, vagy a férfinak nagyon súlyos lehet az állapota - közölte a volt hírszerzőtiszt unokahúga, Viktorija Szkripal a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.

 

Az unkahúg elmondta, hogy Szergej Szkripal lánya, Julija, legutóbb július végén, nagyanyja születésnapján telefonon lépett kapcsolatba hozzátartozóival. Elmondta akkor, hogy az apja felépülőben van, de nem tud beszélni, mert a nyakán tracheostoma - sebészetileg kialakított nyílás - van, amelyen át kanült szoktak vezetni a légcsőbe légutak biztosítására.

Julija Szkripal azt állította akkor, hogy az apja három nap múlva már képes lesz telefonálni, mert a csövet el fogják távolítani. A Nagy-Britanniában élő rokonok azóta nem jelentkeztek.

Viktorija Szkripal furcsállotta, hogy Szergej Szkripalt nem látogathatták meg a rokonai a kórházban, mint Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt alezredesét, akit 2006-ban mérgeztek meg ugyancsak Nagy-Britanniában, a brit hatóságok szerint orosz ügynökök. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Szkripalról nem jelentek meg a sajtóban kórházi felvételek, mint annak idején Litvinyenkóról.

 

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.

Szergej Szkripalt május közepén engedték ki a kórházból. Julija Szkripalt, aki április közepén távozhatott, egy május 23-án bemutatott videoüzenetben közölte, hogy vissza kíván térni Oroszországba.

Az orosz külügyminisztérium többször is kifogásolta, hogy a brit hatóságok nem biztosították a konzuli hozzáférést Szkripalékhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?