A gazdák kártérítést követelnek a kormánytól a tavalyi szárazság miatt

szárazság
Pozsony |

A dél- és nyugat-szlovákiai gazdák a tavalyi szárazság miatt továbbra is a kormány segítségét kérik. Ezt Helena Patasiová, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke közölte egy sajtóközleményben.

 

Elmondta, hogy az AKS nem talál magyarázatot arra, hogy a kormány miért nem nyújt segítséget annak a 98 dél- és nyugat-szlovákiai mezőgazdasági szereplőnek, amelynek tavaly nagy károkat okozott a szárazság. Ezeket a gazdákat a Statisztikai Hivatal (ŠÚ) számításai szerint 28,6 milliós veszteség érte, és a többségük esetében 70%-os terméshozam-csökkenésről lehet beszélni.      

Patasiová hangsúlyozta, hogy a dél- és nyugat-szlovákiai gazdák a kormány ígérete ellenére, eddig nem kaptak kártérítést. Az AKS ezért levélben fordult Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőhöz, amelyben a helyzet megoldását kéri tőle.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az AKS-t az is nyugtalanítja, hogy Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter már most segítséget ígér azoknak a gazdáknak, akiknek a szárazság ebben az évben is gondot okozott, de közben még a tavalyi kártérítések sincsenek megoldva. „Hasonló ígéretet a 2500 alkalmazottal rendelkező 98 dél- és nyugat-szlovákiai mezőgazdasági szereplő is kapott annak idején. Ma arra várnak, hogy Matečná miniszter asszony a kormány elé terjessze a 2017-es év összegzését. Mivel a miniszter asszony ígéretéhez Peter Pellegrini kormányfő is csatlakozott, az AKS levélben szólítja fel a miniszterelnököt, hogy segítsen” – hangsúlyozta Patasiová.       

Emlékeztetett: a dél- és nyugat-szlovákiai gazdák a szárazság miatt előzetesen 38,6 millió eurós veszteséggel számolnak. A Statisztikai Hivatal az előző évi szárazság következményeinek a múlt hónapi elemzésében 28,6 millió eurós veszteséget ismert el. Ez a pénz hiányzik a gazdáknak az adó, a biztosítás, a vetőmag, a műtrágya és más tételek kifizetésére” – pontosított Mészáros Árpád, az AKS alelnöke. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?