Klopp: nem Karius bakijai miatt vették meg Alissont

Jürgen Klopp
Liverpool |

Jürgen Klopp vezetőedző tagadta, hogy az FC Liverpool futballklub  Loris Kariusnak a Bajnokok Ligája-döntőben bemutatott bakijai miatt szerződtette a brazil kapust, Alissont.

"Hiszik az emberek, vagy nem, a BL-döntőnek semmi köze Alisson leigazolásához" - szögezte le a német tréner a Kicker szaklapnak.

 "Ha megnyerjük a finálét, és Alisson ott van a piacon, akkor is megszereztük volna" - tette hozzá.

Klopp közölte, nem érzelmi döntés született, egyszerűen minden poszton a lehető legjobbakat szeretnék a soraikban tudni, és Karius, illetve Alisson is nagyszerű kapus.

 Karius a Real Madriddal szemben 3-1-re elvesztett BL-döntőben egy kidobásnál Karim Benzema lábát találta el, amelyről a labda a kapuba pattant, majd a hajrában Gareth Bale nem túl veszélyes kísérletét "védte be". Utóbb klinikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy korábbi agyrázkódás miatt kaphatta a két potyagólt.    
 

A brazil válogatott Alisson kapusok között világrekordnak számító 67 millió fontért igazolt az AS Romától a Liverpoolhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?