Ha nem vagyunk elővigyázatosak, okozhat még kellemetlenséget a nyár

nyár

A klimatológusok szerint jobb, ha hozzászokunk a 30+ C-fokokhoz, az elkövetkező években ugyanis nem lesznek ritkák. Gondolatban ez nem jelenthet gondot, ám a gyakorlat kissé más, ugyanis mindenkinek másként működik a szervezete, s akkor még nem is beszéltünk arról, hogy nem mindenki egészséges.

Kétségtelen, hogy az elmúlt napok tikkasztó melege nem csak a veszélyeztetett csoportokat – gyerekek, idősek, betegek – viselte meg. Az általános orvosok a megmondhatói, hányan keresték fel őket olyan panaszokkal, amelyek a nyár „mellékhatásainak” sorát szaporítják, legyen szó vérnyomás-emelkedésről, különféle allergiáról, napszúrásról vagy egyszerű nátháról. A levertség, a fáradtság, a fejfájás, a hányinger ebben a vonatkozásban pedig szinte szóra sem érdemes...

Tény, hogy aki nem víz mellett vészelte át az idei hőséget, még sokáig érezni fogja kellemetlen hatását. Időbe telik, míg normalizálódik a hőmérséklet, s vele együtt helyreáll szervezetünk egyensúlya. Sokat tehetünk azért, hogy ez az út ne legyen túl hosszú és göröngyös, ráadásul így a következő hőhullámot is könnyebben vészeljük majd át. A Közegészségügyi Hivatal szakembereinek ajánlásai alapján összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

 

Kapcsolódó cikkünk

Igyunk akkor is, ha nem vagyunk szomjasak

Egy felnőtt embernek naponta legalább 3 liter folyadékra van szüksége. Azt azért gyorsan hozzá kell tenni, hogy nem cukor-, koffein-, kinin- vagy alkoholtartalmú folyadékra. Az említett mennyiségbe a sört, az alkoholt, a kávét vagy az üdítőt ne számítsuk bele. Legjobb a tiszta víz. Az sem lényegtelen, hogy egyszerre mennyit iszunk. Ideális a rendszeres folyadékpótlás, kis adagokban. Nem mindegy, hogy milyen a folyadék hőmérséklete, a langyos a legjobb. Lényeges szempont a mennyiség meghatározásakor, hogy beteg-e az ember és hogy sportol-e. Főleg a gyerekek esetében kell ügyelni arra, hogy mozgás előtt, alatt és után is igyanak, még akkor is, amikor nem éreznek szomjúságot. A gyerekekre többszörösen érvényes, hogy szomjúság ellen legjobb a tiszta, szénsavmentes víz, nem pedig a cukrozott gyümölcs- és gyógynövénytea. A újszülöttek napi folyadékszükséglete 50–75 ml/kg, a csecsemőké 100–140ml/kg, az 1 éves gyerekeké 80–120 ml/kg. Az egészséges gyereknek feltétlenül több folyadékra van szüksége, ha száraz a levegő vagy ha sokat mozog. Ilyenkor ügyelni kell arra, hogy az ajánlottnál 2-3-szor többet igyon. Az idős ember nagy hőségben gyakrabban pţolja a folyadékot, de kisebb adagokban. Az ő szervezete már kevesebb folyadékot tartalmaz, a szervek lassabban dolgoznak és nem képesek a folyadékot a salakanyagokkal együtt kiválasztani úgy, mint a fiatal ember szervei. A napi másfél-2 litert egyenletesen kellene osztani. Számára legjobb a tiszta ivóvíz. Ám ha ragaszkodik az ásványvízhez, vásárláskor feltétlenül figyelembe kell venni nátriumtartalmát. Sok szeniornak magas a vérnyomása és a sok nátrium ronthatja az állapotát. Fontos a folyamatos vitaminpótlás is, amit folyadékkal is megoldhat. Jó választás lehet a nem édesített gyümölcslé vagy a vegyi adalékoktól mentes dzsúsz, amit vízzel lehet hígítani.

 

Kapcsolódó cikkünk

Védjük a fejünket!

Ha hosszú ideig fedetlen fejjel tartózkodunk az erős napon, könnyen napszúrást kaphatunk. Hőemelkedés, fejfájás, felületes, szapora légzés, gyors pulzus és rosszullét utalhat rá. Különösen a kisgyermekes szülőknek kell erre figyelniük. Ügyeljenek arra, hogy a gyermek fején legyen sapka, szemén napszemüveg és bőrét magas faktorszámú UV-szűrős krémmel kenjék be. A ruha lehetőleg legyen világos, természetes anyagú, szellős, laza. A műszálas anyag nem jó, mert gátolja az izzadtság párolgását. Sportoláskor mindig vegyük figyelembe a levegő hőmérsékletét, gyakrabban tartsunk szünetet, 11 és 15 óra között ne menjünk a napra, mert ilyenkor a legerősebb a napsugárzás.

Könnyű nyári étrend

Nyáron részesítsük előnyben a könynyen emészthető, alacsonyabb kalóriatartalmú, ugyanakkor tápanyagokban gazdag, változatos ételeket. Legyen közöttük elegendő teljes kiőrlésű termék, zöldség, gyümölcs, zsírszegény tejtermék, hal, baromfi, burgonya és hüvelyes, kevesebb egyszerű cukor és zsíros étel. A gyerekeknek ne adjunk gyorsan romló ételeket, például füstölt árut, puha felvágottat, majonézes salátát, tejterméket vagy fagylaltot. Alapelv az élelmiszer alapos hűtése, mert a helytelen tárolás veszélyes lehet. A gyerek kedvenc zöldségét és gyümölcsét folyó víz alatt alaposan mossuk meg, mielőtt neki adjuk. Az időseknek is a gyorsan romló élelmiszerek jelenthetnek veszélyt, mert a csomagoláson lévő fontos információkat az idős ember nem tudja elolvasni, olyan apró betűvel írták rá.

Kerüljük el a hősokkot!

Hogy elkerüljük a veszélyt, úgy kell beállítani a légkondicionáló berendezést, hogy a külső és belső hőmérséklet között legfeljebb 7 C-fok legyen a különbség. A hirtelen hőmérséklet-változás stresszhelyzetet, úgynevezett hősokkot okoz a szervezetnek. A gyerekek és idősek számára a túlságosan lehűtött levegő nem jó, mert ott gyorsan terjed a cseppfertőzés, ami a csökkent immunrendszerű embereknek veszélyt jelent. Rendkívül fontos, hogy tisztán tartsuk a berendezést, mert benne könnyen elszaporodhatnak a gombák és a baktériumok. Az egész berendezést évente egyszer szakember alaposan ellenőrizze. A szokásos karbantartás része legyen a rendszeres fertőtlenítés. A helytelenül használt klímaberendezés a gépkocsiban is problémát okozhat, a légúti betegségen, fejfájáson, gerincbántalmakon kívül középfülgyulladást, kötőszövet- és más szem- és fülbetegséget is okozhat. Úgy állítsa be, hogy a hideg levegőt ne közvetlenül az emberre fújja. Az az ideális, ha egy órán belül 2-3-szor 10-15 percre kapcsolja be. Ott, ahol a meleg levegő távozik az autóból, előszeretettel telepszenek meg a gombák, amelyektől antibakteriális spray-vel szabadulhat meg.

 

Kapcsolódó cikkünk

Otthon se legyen hőség

Redőnnyel akadályozzuk meg, hogy a lakásba közvetlenül besüssön a nap. A levegő mozgását szellőztetéssel biztosítsuk. A ventilátort úgy helyezzük el, hogy közvetlenül ne érje és ne hűtse le a testet.

Nem mindegy, miben fürdünk

Ha ön azok közé tartozik, akik víz nélkül nem tudják átvészelni a nagy hőséget, mielőtt strandot, tavat, folyót választ, először mindig tájékozódjon. Az a víz a legveszélytelenebb, amelynek minőségét a Közegészségügyi Hivatal folyamatosan ellenőriz és jónak talál. Mindig csak az engedélyezett strandokat látogassa! A Közegészségügyi Hivatal minden pénteken teszi közzé az ellenőrzés legfrissebb adatait, amelyeket a www.uvzsr.sk. honlapon találnak meg.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?