Fán rohad a termés, nincs, aki leszedje

őszibarack
Pozsony |

Idén kevesebb gyümölcs termett, de sokszor még azt a kevesebbet sincs, aki leszedje. Közben a gyümölcs- és zöldségárak egyre feljebb kúsznak. A termelők munkaerőhiányra panaszkodtak az eper, a kajszibarack és a cseresznye szedésekor is, ezek harmada-negyede rohadt meg. Hasonló helyzettől tartanak az őszibarack és a szilvaszedésénél is.

 

A gyümölcsösökben egyre kevesebb az alkalmazott, az idénymunkások pedig nem nagyon érdeklődnek a gyümölcsszüretelés iránt.

„Nagyon komoly probléma, már jó két éve figyelmeztetünk erre, és szorgalmazzuk, hogy módosítsák az idénymunkások alkalmazásának feltételeit. És már inkább a külföldi idénymunkásokról beszélünk, ugyanis hazait óriási probléma gyümölcsszedésre szerezni” – mondta Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének elnöke.

A Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szerint a speciális növényeket termesztőknek 3000 idénymunkásra lenne szükségük. Matej Korpáš, a kamara szóvivője rámutatott, hogy az ilyen növények termesztésénél nagy segítséget jelentene az idénymunka intézménye, ami több európai országban működik. „Ez kizárólag a mezőgazdasági, főleg az időjárásfüggő szezonmunkákra vonatkozna”–mondta Korpáš. A munkaügyi minisztérium rámutatott, hogy már nálunk is működik, ám nemcsak a mezőgazdaságra, hanem az összes ágazatra vonatkozik.

„Nagyon sok pontot lehetne felsorolni, amelyek a munkatörvénykönyvben az idénymunkásokra vonatkoznak. Esetükben szabadabb a rendszer, de azt is hangsúlyozni kell, hogy idénymunkások nem csupán a mezőgazdaságban vannak” – hangsúlyozta Ján Richter munkaügyi miniszter.

 

Jóval több ember kell

Idénymunkásokkal ugyan pótolhatnák a termelők a munkaerőhiányt, az érdeklődők alkalmazása viszont nagyon bonyolult. Az év folyamán szükség szerint 8 hónapon át engedélyezik a munkavégzést, együttesen legfeljebb 1400 órát. Szükség esetén azonban a túlóra is lehetséges. Az agrártermelők szerint viszont az idénymunka rendszere ebben a formában nem megfelelő. Valamennyi nemzetgazdasági ágazatban kihasználható, és például a gépipar, az autógyártás többet fizet a munkáért, mint a mezőgazdaság.

Az idénymunka intézményét a jelenlegi formában nem tartja ideálisnak a mezőgazdasági minisztérium sem. „A tárca támogatja a mezőgazdasági idénymunka feltételeinek egyszerűsítését. Igaz ugyan, hogy a jelenlegi rendszer jó, a foglalkoztatottaknak stabilitást biztosít, viszont a munkáltatók számára nagyon sokba kerül. Abban az esetben, ha érvényben marad a jelenlegi rendszer, az őstermelőknek több pénzt kell majd juttatni” – nyomatékosította Michal Feik, a mezőgazdasági minisztérium sajtóosztályának munkatársa. (ab)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?