20 éve nem vagyunk önellátók élelmiszerből

élelmiszer hús

Szlovákia élelmiszerekből nem önellátó ország. Az élelmiszerexportja harmadával kisebb a behozatalnál. Az utolsó húsz év során Szlovákia egyetlen évben sem volt önellátó.

Eva Sadovská, a Szlovákiai Gazdaszövetkezet (SFD) elemzője szerint elsősorban az úgynevezett relatív élelmiszer-önellátottságot szükséges részletesebben megvizsgálni. „Ilyen értelmezésben egy-egy ország akkor válik önellátóvá, ha annyi élelmiszert tud előállítani, hogy az export és az import egyensúlyban van” – részletezte a gazdasági szakember.

Egy év sem volt

Statisztikailag a relatív élelmiszer-önellátottság két módszerrel mutatható ki. Az egyik alapja a külkereskedelmi mérleg alakulásának az elemzése, amikor is a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termékek kivitelének értékéből levonjuk a behozatal értékét. „A másik módszer lényege az alapvető élelmiszerek előállításának és fogyasztásának különbözete a gazdaságban. Szlovákia élelmiszer-önellátottságát a Szlovák Statisztikai Hivatal, valamint az Eurostat mutatóira alapozva az első módszer alapján vettük górcső alá. Ez azt mutatja, hogy az utolsó húsz év során Szlovákia egyetlen évben sem volt önellátó élelmiszerekből. A kivitel értéke ugyanis egyetlen alkalommal sem haladta meg a behozatali értéket. Ebből eredően a külkereskedelmi mérleg minden esetben negatív volt” – hangsúlyozta Sadovská.

1,25 milliárd eurós hiány

A legutolsó vizsgált évben, 2016-ban 1,25 milliárd eurónyi volt a mínusz, az import elérte a 4 milliárd eurót, s ezzel szemben mindössze 2,75 milliárd eurós volt a kivitel. Sadov-ská szerint Szlovákia elsősorban feldolgozott húst, valamint húskonzerveket importál, és ezen produktumok értéke meghaladja a 725 millió eurót, ami az össz-agrártermékbehozatal értékének csaknem ötöde. A behozatali listán az édességek következnek a sorban 325 millió euróért, majd 307 millió euróért a tejtermékek és a sajtok. De bőven importálunk gyümölcsöt és zöldséget is, a behozatal mindkét esetben meghaladja a 200 millió eurót. „Ezzel szemben erős a gabonaexportunk, s jók a mutatók a hüvelyesekből és az olajmagvakból is. 2016-ban ezeknek a kiviteli értéke elérte az 528 millió eurót. Az édességféleségek exportja 328 millió eurónyi volt, a tejtermékeké és a sajtoké pedig 232 millió euró. A negatív külkereskedelmi mérleg alakulásához a legnagyobb mértékben, a már említett feldolgozott és konzervált húsok és hústermékek járulnak hozzá, amelyek kiviteli értéke 475 millió euróval alacsonyabb a behozataliaknál” – hangsúlyozta Sadovská. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?