A hízás ellenére is egészségesebb a dohányzás abbahagyása

cigi dohányzás

Hosszútávon mindenképpen javít az egészségi állapoton a dohányzás abbahagyása, még akkor is, ha ez erőteljes hízáshoz vezet - állapította meg egy amerikai tanulmány. 

A Harvard Egyetem által vezetett kutatás szerint a dohányosokhoz képest legalább 50 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg idő előtt szívbetegségben vagy más kór következtében még azok is, akik a cigarettáról lemondva hízni kezdenek. 

Az átfogó tanulmány több mítoszt megcáfol, melyek szerint a dohányzás abbahagyásának lehetnek a súllyal összefüggő káros egészségügyi következményei - mondta el William Dietz, a George Washington Egyetem egészségügyi szakértője. 

"A tanulmány egészen egyértelművé teszi, hogy az egészségi állapot javul akkor is, ha megnő a testsúly. Ezt eddig nem tudtuk ilyen bizonyossággal" - mondta Dietz.

A tanulmány a The New England Journal of Medicine című szaklapban jelent meg a héten, ugyanebben a számában bemutatnak egy svéd tanulmányt is, mely szerint a dohányzás abbahagyása a legjobb dolog, amit a diabéteszben szenvedők tehetnek.

A cigarettában lévő nikotin elfojthatja az étvágyat és növeli az anyagcserét. Sok egykori dohányos, ha a cigaretta letételekor nem kezd többet mozogni, viszont többet eszik és hízik, annak általában kevesebb mint 4,5 kilogrammal, néhány esetben akár ennek háromszorosával is növekedhet a testsúly. 

Az erőteljes hízás okozhat diabéteszt, ami olyan problémákhoz vezethet, mint a vakság, idegi károsodás, szív- és vesebetegség és a végtagok vérellátásának romlása.

Az amerikai tanulmányhoz a kutatók több mint 170 ezer férfit és nőt követtek figyelemmel mintegy 20 éven át, kétévente kikérdezték őket egészségükről.

A tanulmányba bevont emberek mind egészségügyi szakemberek voltak, nem tükrözték az általános populáció dohányosainak arányát, akik alacsonyabb jövedelműek, kevésbé képzettek és hajlamosabbak az erős dohányzásra. 

A tudósok azt figyelték, melyik résztvevő hagyja abba a dohányzást, figyelemmel követték, híznak-e, kialakul-e náluk diabétesz, szívbetegség vagy más elváltozás.

A dohányzást abbahagyók esetében az első hat évben 22 százalékkal nőtt a diabétesz kialakulásának kockázata. Ezt a tanulmány "enyhe emelkedésnek" jelöli.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy azoknál, akik leteszik a cigarettát, megnövekszik a diabétesz kockázata. Ez a kockázat azonban nem tartós és sohasem vezet olyan magas halálozási arányhoz, mint amekkorával a dohányosoknak kell szembesülniük - fejtette ki Qi Sun, a bostoni Brigham and Women's Hospital munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

 "Tekintet nélkül a hízás mértékére, a dohányzással szakítóknál mindig kisebb az idő előtti halálozás kockázata" - emelte ki Sun.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?