Ösztöndíjjal tartanák itthon a nővéreket

nővér
Pozsony |

Hatezer euróval támogatná az egészségügyi minisztérium az ápolókat a tanulmányaik alatt, ha később nem mennek külföldre dolgozni – tájékoztatott Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. A Szlovák Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája (SKSaPA) a minisztérium intézkedéseit elhibázottnak tartja.

 

Az egészségügyi minisztérium egy úgynevezett stabilizációs ösztöndíjjal segítené az egészségügyi ápolók tanulmányait.

A hároméves ösztöndíj során a tanulók évente kétezer eurós támogatást kapnának az államtól, azzal a feltétellel, hogy az iskola elvégzését követően legalább 9 évig Szlovákiában kell dolgozniuk. Ellenkező esetben az ösztöndíjat vissza kellene fizetniük. Zuzana Eliášová elmondása szerint az egészségügyi minisztérium jelenleg is tárgyal az oktatásügyi minisztériummal az intézkedésről. „Nagyjából 2,5 millió eurós összeget szánunk az ösztöndíjakra. A részletekről még egyeztetnünk kell, csak ezután fogunk további tájékoztatást nyújtani” – mondta az egészségügyi tárca szóvivője.

A Szlovák Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája szerint az ösztöndíj nem tekinthető megfelelő motivációnak.

 

Kapcsolódó cikkünk

„Naiv elképzelés a minisztérium részéről, hogy a stabilizációs ösztöndíjjal megelégszenek az ápolók, hiszen már a tanulmányaik alatt is figyelnek arra, hogy milyen munkafeltételek várnak rájuk a tanulmányaik után. Egyszerűbb megoldás számukra, hogy elmennek például Ausztriába dolgozni, ahol kereshetnek akár kétezer eurót is havonta, majd pedig könnyűszerrel visszautalják az ösztöndíjat” – magyarázta Iveta Lazorová, a SKSaPA elnöke.

A kamara a sajtóközleményében arra is figyelmeztetett, hogy a minisztérium már két éve megkapta a javaslataikat, amelyek segítségével növelni lehetne az érdeklődést az ápolói szakma iránt.

„Szlovákiában egyrészt kevés az ápoló, másrészt sokuk inkább külföldre megy dolgozni. A problémát nem lehet átmeneti intézkedésekkel megoldani, az egész rendszeren kellene változtatni. Már kétszer is kérvényeztük a minisztériumnál, hogy növeljék a nővérképző főiskolák állami támogatásait, mely lehetővé tenné, hogy több diákot vegyenek fel, és biztosítsanak a képzésükhöz megfelelő körülményeket” – jelentette ki a javaslat margójára Iveta Lazorová, a nővérkamara elnöke. (nar, Trend.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?