Bevásárlóközpont lehet az egykori fémgyűjtő területén Komáromban

Komárom
Komárom |

Bevásárlóközpont építését tervezi egy befektető az egyes lakótelepen, a Szakszervezetek utcája és a Selye utca találkozásán lévő magánterületen, a fémgyűjtő udvar helyén.

 

Értesülések szerint Billa, valamint néhány kisebb üzletet kapna ott helyet, megfelelő számú parkolóval. A tervezett bevásárlóközpont biztonságos megközelítése céljából a bekötőutak és a járdák átépítésére is szükség lesz. A befektető, az LS real társaság vállalná egy körforgalom kialakítását a Szakszervezetek, a Selye és az E. B. Lukács utca találkozásánál, a vasúti híd tőszomszédságában. Ez a kereszteződés már most is nagyon forgalmas, ráadásul a Selye utca felől nehezen belátható. Az új áruház miatt várható jelentős forgalomnövekedés igencsak indokolttá tenné a közlekedési helyzet megnyugtató rendezését. Mivel a járdák, utak átépítése városi tulajdonú parcellákat is érint, szükséges az önkormányzat hozzájárulására. A befektető az átépítés idejére szeretné kikölcsönözni az érintett a parcellákat a várostól, majd jelképes 1 eurós áron a már megvalósult fejlesztéseket átadni a városnak.

 

A befektető kérvényéről már tárgyaltak a szakbizottságok és a tanács is, de a legutóbbi önkormányzati ülés programján nem szerepelt. Értesülésünk szerint azért, mert pontatlan tervrajzokat nyújtott be a kérvényező. Ugyancsak kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e egy ilyen áruházra a térségben, nem teszi-e tönkre a lakótelepi kisboltokat, egyesek szerint a környékben élőket is jó lenne megkérdezni, emellett azt is meg kellene vizsgálni, a körforgalom miatt nem alakulhatnak-e ki torlódások a 63-as főút letérő sávjában. Más vélemények szerint viszont éppen a körforgalom teheti biztonságosabbá a már említett kereszteződést és a lakosok is örülnének egy új bevásárlóközpontnak. A beruházás további hozadéka lenne, hogy rendezetté válna végre az évek óta üresen álló, gazzal benőtt, egyesek által szemétlerakatnak használt terület. A képviselő-testület várhatóan szeptemberi ülésén tárgyal a beruházó kérvényéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?