Bolemant Lilla: egyre elfogadóbb a társadalom a nőkkel

Bolemant Lilla

A lakosság túlnyomó többsége elfogadhatónak tart egy női köztársasági elnököt. A nők társadalmi szerepvállalásáról és annak elfogadottságáról Bolemant Lilla nőjogi szakértőt kérdeztük.

 

Az AKO felméréséből az derült ki, hogy Szlovákia lakosságának nagyjából csak 7,3 százaléka teljesen elutasító a női elnökjelölttel szemben, 91,2 százalék nem utasítaná el csak azért, mert nő. Mi a véleménye erről az arányról?

Szerintem mindenképpen jó jel, hogy a női elnököt nem akaró megkérdezettek aránya 10 százalék alatt van. Érdekes lenne részletesebben a számok mögé nézni. Konkrétan arra gondolok, hogy amikor a választásra kerül a sor, akkor az embereknek az a 45 százaléka, aki szerint nem a jelölte neme, hanem a rátermettsége számít, vajon mi alapján dönt. Ez sajnos nem derül ki a felmérés adataiból.

Tehát úgy látja, hogy a szlovák társadalom pozitív irányba halad a női egyenjogúságot illetően?

Én azt gondolom, hogy az utóbbi felmérések is azt mutatják, hogy a társadalom egyre elfogadóbban viszonyul a témához. Példaként megemlíthetném a pár hónappal ezelőtti felmérést, amely a nők gyermekvállalásával foglalkozott. Annak a felmérésnek az eredményei is pozitív változást mutattak, és a mostani felmérés is egy előrelépés. Itt azonban fontos kiemelni a média befolyásoló szerepét, amely sokszor negatív hatással van az emberek gondolkodásmódjára. Hogy ezzel kapcsolatban is említsek egy példát: a legutóbbi kormányátalakítás során az államelnök egyszerre több új miniszternek is átadta a kinevezését, többek között egy miniszter asszonynak is. A kamera balról jobbra vette a minisztereket, amint azonban a miniszter asszonyhoz ért, megállt, és tetőtől talpig végigmérte őt. Ez a pár pillanat azt közvetíti a néző felé, hogy egy nőnek először is jól kell kinéznie, és esetleg csak utána jöhet szóba a szaktudása. Ez egyértelműen negatív megkülönböztetés. A média több ilyet is közvetít a nézők felé, de véleményem szerint a pozitív példákból azért egyre több akad.

 

Érdekes

Az emberek harmada liberális, jöhet a női elnök

Szlovákia lakosságának csak mintegy 7 százaléka számára elfogadhatatlan egy női köztársasági elnök – derült ki az AKO felméréséből.

Az ügynökség reprezentatív felmérése során 1000 személyt kérdeztek meg arról, hogy szavaznának-e valaha női elnökjelöltre. A megkérdezettek csaknem fele hajlott arra, hogy női elnök mellé tegye le voksát: 31,4 százalékuk biztos benne, hogy igen, 13,9 százaléka pedig a „talán igen” opciót jelölték meg a kérdőívben. Ezzel szemben a „talán nem” lehetőséget mindössze 1,7 százalék választotta, a résztvevők 5,4 százaléka pedig semmiféleképp nem szeretne női elnököt Szlovákiába. A megkérdezettek közel fele, 45,9 százaléka sem utasítja el a női jelöltet, a kérdésre azt válaszolta, hogy nem a nemi identitástól függene a szavazata, hanem attól, hogy a jelölt mennyire alkalmas a feladatra. 1,5 százalék nem tudott, vagy nem akart válaszolni. Az eredmény azt mutatja, hogy egyre elfogadhatóbb a nők politikai szerepvállalása.

A felmérés érintette a megkérdezettek politikai meggyőződését is. A résztvevők 34,9 százaléka, azaz csaknem egyharmada liberálisnak vallotta magát, míg 24,9 százalékuk inkább konzervatívnak. A válaszadók 40,5 százaléka nem tudta eldönteni, hogy melyik meggyőződéshez tartozik inkább.

A médián kívül még milyen okai lehetnek annak, hogy a lakosság 7 százaléka nem szavazna női elnökjelöltre?

Azért nem jelenteném ki egyértelműen, hogy a média a legbefolyásolóbb tényező. A média sok esetben csak leképezi azt, ami az ország életében jelen van. A társadalomban van egy berögződött hierarchia, amit a politikai hatalom is felerősít. A média vagy a hatalom mellé áll, vagy pedig szembe vele, és igazából ettől függ, hogy milyen képet festenek a nők társadalomban elfoglalt helyéről. Mindenesetre a változás már két évszázaddal ezelőtt elkezdődött, és még a mai napig is tart, szerencsére pozitív irányba. Néha ugyan visszaszorul, attól függően, hogy milyen politikai párt kerül hatalomra, de a fejlődés akkor sem áll le, legfeljebb szünetel egy kicsit.

Elképzelhetőnek tartja, hogy Szlovákiának az elkövetkezendő 10-20 évben női elnöke legyen?

Ez attól függ, hogyan alakulnak a politikai viszonyok, pontosabban, hogy milyen pártok kerülnek kormányra a következő választásokon. A jelenlegi kormánypártok nem igazán állnak ki a női egyenjogúság kérdése mellett, legalábbis nem foglalnak egyértelműen állást, bár az ellenzék sem igen jeleskedik ebben a témában. Lucia Žitňanská volt igazságügyi miniszter például a nők elleni erőszak felszámolását célul kitűző Isztambuli Egyezmény ratifikálását azért nem terjesztette a parlament elé, mert biztos volt benne, hogy nem tudnának közös nevezőre jutni a pártok. Mindenesetre érdemes lesz figyelni a következő parlamenti választásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?