A magyar Glastonbury

A magyar Glastonbury

Az a helyzet, hogy a Szigetet már Glastonburyhöz hasonlítgatják, nemcsak egyesek, hanem sokan, egyre hangosabban. A magyar szervezőknek pedig az a céljuk, hogy az új befektetővel megerősödve pár éven belül Európa öt vezető fesztiváljának egyike legyen a Sziget.

 

Amikor néhány éve itt volt Michael Eavis, Glastonbury atyja, lelkesen gratulált, sőt kimondta, hogy sok tekintetben, például az infrastruktúra terén jóval fejlettebb, kulturáltabb a budapesti rendezvény, mint az övé. Ennek hatására ellepték a Szigetet a brit újságírók, akik olyan jó reklámot csináltak neki odahaza, hogy idén már 15 ezer látogató érkezett Nagy-Britanniából. Nézzük, mit láthattak pénteken és szombaton.

 

Kapcsolódó cikkünk

Tudom, hogy ezért most sokan nem fognak szeretni, de szerintem Lana Del Rey nem való egy ekkora fesztiválra. Szívbe markolóan szomorkás, tiszta érzelmekkel teli dalai zárt térben sokkal erősebben hatottak volna, mint ötvenezer ember között tipródva a porban. Talán jobban elkapta azokat, akik a színpad közelébe tudtak kerülni, mert a keverőpult környékén már alig lehetett hallani valamit belőle. Olyan halkra vették ezt a péntek esti koncertet a technikusok, mint egykor, Tarlós István (még óbudai polgármester) rajtaütős zajszintmérő aktivitása idején.

A jó szándék amúgy megvolt a szervezők és a művésznő részéről is: előbbiek évek óta igyekeznek megszerezni ezt a szupersztárt, akit nagyon vártak az első sorokban pityergő virágkoszorús lányok, de például az az ötvenhez közelítő magyar író is, akivel aznap délután futottam össze, és aki direkt miatta merészkedett ki a Szigetre. Lana Del Rey pedig közvetlen volt, mint egy barátnő, és lement szelfizni a rajongókhoz. (Nyilván ez a műsor része, az összetartozás érzését erősíti, de akkor is cukiság.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?