A magyar Glastonbury

Amikor néhány éve itt volt Michael Eavis, Glastonbury atyja, lelkesen gratulált, sőt kimondta, hogy sok tekintetben, például az infrastruktúra terén jóval fejlettebb, kulturáltabb a budapesti rendezvény, mint az övé. Ennek hatására ellepték a Szigetet a brit újságírók, akik olyan jó reklámot csináltak neki odahaza, hogy idén már 15 ezer látogató érkezett Nagy-Britanniából. Nézzük, mit láthattak pénteken és szombaton.

Tudom, hogy ezért most sokan nem fognak szeretni, de szerintem Lana Del Rey nem való egy ekkora fesztiválra. Szívbe markolóan szomorkás, tiszta érzelmekkel teli dalai zárt térben sokkal erősebben hatottak volna, mint ötvenezer ember között tipródva a porban. Talán jobban elkapta azokat, akik a színpad közelébe tudtak kerülni, mert a keverőpult környékén már alig lehetett hallani valamit belőle. Olyan halkra vették ezt a péntek esti koncertet a technikusok, mint egykor, Tarlós István (még óbudai polgármester) rajtaütős zajszintmérő aktivitása idején.

A jó szándék amúgy megvolt a szervezők és a művésznő részéről is: előbbiek évek óta igyekeznek megszerezni ezt a szupersztárt, akit nagyon vártak az első sorokban pityergő virágkoszorús lányok, de például az az ötvenhez közelítő magyar író is, akivel aznap délután futottam össze, és aki direkt miatta merészkedett ki a Szigetre. Lana Del Rey pedig közvetlen volt, mint egy barátnő, és lement szelfizni a rajongókhoz. (Nyilván ez a műsor része, az összetartozás érzését erősíti, de akkor is cukiság.)