Varjak szedik a csikkeket egy francia parkban

varjú

Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban.

A hat varjat megtanították arra, hogy szedjék fel a földről a csikkeket és más szemetet, és a jövő héttől kezdenek el dolgozni a nyugat-franciaországi Vendee térségben lévő Puyi de Fou történelmi témája parkban.

"Nemcsak az volt a célunk, hogy takarítsanak, mivel látogatóink általában ügyelnek a tisztaságra, hanem az is, hogy megmutassuk, a természet maga is megtaníthat minket a környezetünkről való gondoskodásra"

- mondta Nicolas de Villiers, a park illetékese az AFP francia hírügynökségnek.

A vetési varjak a varjúfélék családjába tartoznak, csak úgy mint a csóka és a holló és különösen intelligens állatok, a megfelelő körülmények között "képesek az emberrel is kommunikálni és kapcsolatot építeni játékon keresztül" - tette hozzá Villiers.

Egy ízletes madáreledelt tartalmazó doboz segítségével ösztönzik a varjakat arra, hogy takarítsák a parkot, minden alkalommal, amikor elhelyeznek benne csikket vagy valamilyen kicsiny szemetet, kapnak az eleségből.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?