Több ezren vettek részt a nemzetállam-törvény elleni tiltakozáson Izraelben

tüntetés izrael
Tel-Aviv |

Több tízezer ember vett részt szombaton Izraelben azon az arab kezdeményezésű tüntetésen, amelyen a nemrég elfogadott nemzetállam-törvény ellen tiltakoztak.

Ez már a második szombat, amikor tömegek gyűltek össze Tel-Avivban, hogy a múlt hónapban elfogadott, az izraeli alaptörvények közé emelt jogszabály ellen tüntessenek.

A törvény kimondja, hogy Izrael a zsidó nép nemzetállama, valamint, hogy ebből kifolyólag Izrael Államban csak a zsidó nép bír a nemzeti önrendelkezés jogával. A jogszabály értelmében az arab többé nem hivatalos nyelv Izraelben, csak a héber. Az arab nyelv viszont továbbra is különleges státust élvez.

Bírálói szerint az új törvény aláássa a zsidó állam demokratikus jellegét és még inkább diszkriminációnak teszi ki az ország nem zsidó állampolgárait. Az izraeli állampolgárok ugyanis mintegy 20 százaléka arab.

A szombati tiltakozáson sokan palesztin zászlókkal, mások egyenlőséget hirdető transzparensekkel vonultak fel.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Twitteren a palesztin zászlót lengető tiltakozókról készült felvételt tette közzé, azt írta: semmi sem indokolja jobban, hogy szükség van a jogszabályra.

Ajman Odeh, az izraeli parlament arab képviselője az AP amerikai hírügynökségnek kiemelte: ez az első alkalom, hogy több tízezer arab vonult Tel-Avivba demokratikus zsidó szervezetekkel közösen. "Azt üzenik, hogy ez nem a tiltakozás vége, hanem csak az első komoly megmozdulás" - húzta alá a politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?