Kezdődik a közlekedési káosz

Érsek Árpád
Pozsony |

Kezdődik az ország egyik legforgalmasabb sztrádaszakaszának átépítése, a munkagépek tegnap visszatértek a Triblavina kereszteződésre a D1-es autópályán.

Bár már ezek a munkálatok is megnehezítik a forgalmat, még mindig csak vihar előtti csendről beszélhetünk, a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út építése miatt ugyanis a fővárosi közlekedési helyzet hónapról hónapra rosszabb lesz.

Az 1,8 kilométeres útszakaszon összesen két híd és öt kereszteződés lesz, a projektet (19,8 millió euró) teljes egészében az állam finanszírozza. Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter szerint ezt a szakaszt már korábban átadhatták volna a forgalomnak, ha polgári aktivisták nem fékezték volna a munkálatokat különböző beadványokkal. Az építkezést 2015-ben kezdték el azzal, hogy a sztrádaszakasz hatsávos lesz (három sáv mindkét irányban), s párhuzamosan az autópályával húzódik majd egy új mellékút, amely szükség esetén a forgalom elterelését szolgálná. Az aktivisták azt nehezményezték – eredménytelenül –, hogy a projektre nincsenek meg a szükséges engedélyek, s az állam egy céget részesített előnyben. Időközben a projektet átdolgozták, jelenleg már négysávos lesz mindkét irányban. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a D1-es Szencig nyolcsávos lesz, tovább Nagyszombatig pedig hatsávos. A Triblavina kereszteződést 2020-ig kellene befejezni, a D1-es Nagyszombatig vezető szakaszának kiszélesítését 2027-ig. „A pozsonyi és a fővároshoz közeli közúti hálózatot nagyon hosszú ideig elhanyagolták, ezért örülök, hogy végre sikerült beindítani a folyamatot, amelynek köszönhetően mindnyájan fellélegezhetünk, és a megtakarított időt családunkkal, gyerekeinkkel tölthetjük” – mondta tegnap Érsek.

Maga a Triblavina kereszteződés építése még nem okoz majd olyan fennakadásokat, az építkezés helyszínén csupán csökkentik a forgalmat és szükség szerint szűkítik a sávokat. Az igazi problémákra akkor lehet számítani, ha belátható időn belül nagyban beindul a D4-es körgyűrű építése. Ott, ahol a körgyűrű érinti a D1-es sztrádát, meg kell majd emelni az egész autópályát, ezzel együtt ki kell szélesíteniük, s alatta építeniük kell a körgyűrűt. Ezzel egy időben már készül az épülő R7-es gyorsforgalmi út összeköttetése a Kikötői híddal és Bajkalská utcával, ami miatt a belváros egyik legfontosabb kereszteződését hosszú hónapokra le fogják zárni.

Az illetékesek már nem rejtik véka alá, hogy a bonyolult közlekedési helyzet miatt a fővárosiaknak és a Pozsonyba utazóknak komolyan fontolóra kellene venniük azt a lehetőséget, hogy idén szeptembertől tömegközlekedéssel vagy biciklivel utazzanak. A pozsonyi megyei önkormányzat a Slovak Lines társaságtól már most több autóbuszjáratot rendelt, s Érsek szerint ugyanígy erősítették a Szenc és Pozsony között ingázó vonatjáratokat. „50 szerelvénnyel bővítettük a létező járatokat” – mondta a miniszter azzal, hogy továbbra is dolgoznak a nagykapacitású befogadó parkolók kialakításán, amelyek elsősorban a Pozsonyba utazóknak szolgálnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?