Újraindítja az alpesi körrepüléseket a svájci cég, amelynek gépe balesetet szenvedett

svájc repülő baleset
Genf |

Két héttel egyik régi gépének katasztrófája után, augusztus 17-től újraindítja repülőgépeit az Alpokat bemutató körrepülésekre szakosodott Ju-Air svájci cég - jelentette be kedden a légitársaság.

Augusztus negyedikén, szombaton a társaság egyik Ju-52-es típusú gépe Svájcban, a Piz Segnas hegység nyugati oldalán, 2540 méteres magasságban csapódott földnek. A gépen 17 utas és a háromfős személyzet tartózkodott, mindannyian szörnyethaltak. Hivatalos közlések szerint 11 férfi és 9 nő halt meg, többségük svájci állampolgár. 

A keddi bejelentést megelőzően a mentők közölték, hogy befejezték az áldozatok holttestének kiemelését a szerencsétlenül járt gépből. 

A svájci szövetségi légügyi hatóság arról számolt be, hogy nem kötelezheti a földön maradásra a társaság két, megmaradt Ju-52-esét, hacsak nem derül ki, hogy műszaki hiba okozta a néhány napja történt balesetet. A hivatal ugyanakkor hozzátette, a Ju-Airnek szavatolnia kell, hogy a gépek személyzete és a gépek műszaki ellátásáért felelős szakemberek szellemileg képesek garantálni a biztonságos repülést.

Christiane Gartmann, a Ju-Air szóvivője kijelentette, hogy ezt a kérdést megbeszélik az érintettekkel. Senkit sem kényszerítenek a repülésre. 

A kis társaságot, amelynek székhelye a Zürich melletti Dübendorfban van, önkéntesek működtetik, civil és katonai pilóták.

Az a gép, amely szerencsétlenül járt, 1939-ben készült, eredetileg a svájci légierő tulajdonában állt. 

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát. Szemtanúk beszámolója alapján a légügyi szakértők úgy vélik, hogy a gép valószínűleg a levegőben megállt, és orral a földbe csapódott egyelőre ismeretlen okokból egy éles fordulót követően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?