Saját képviseletet szeretnének a kisebb városrészekben élők

A novemberi választások során mindhárom járási székhelyen ugyanannyi képviselőt választanak, mint eddig
Léva/Vágsellye/Érsekújvár |

Rendkívüli önkormányzati ülésen tárgyaltak a lévai képviselők a testület létszámáról, valamint a választási körzetekről. Léván a következő választási ciklusban is huszonnégy képviselőt választanak, az első és második körzetben is tizenkettőt.

A 33 332 lakosú Léva önkormányzatában csak egy képviselő akadt, aki nem értett egyet az eddigi rendszerrel. Petra Števková képviselő nehezményezte, hogy ilyen kis városban, mint amilyen Léva, miért nem szavazhatnak a rokonok a másik választókörzetben lévő családtagjaikra is. Egyes képviselők emlékeztettek rá, hogy régebben minden városrésznek volt két-két képviselője, igaz, akkor még 35 főből állt a testület. Az egykor külön községként működő, ma Lévához tartozó Csánk, Génye, Hontkiskér, Hontvarsány és Horhi városrész lakosai szeretnék, ha erősebb képviseletük lenne. Vágsellyén sem változtattak a választókörzetek és a képviselők számán a legutóbbi önkormányzati ülésen. Továbbra is 21 képviselőből áll a testület és a 22 219 lakosú járási székhelyen marad a három választókörzet. Mindhárom körzetben hét képviselőt választhatnak a lakosok. Vágsellyén külön képviselete van a Vágvecse városrésznek, a lakosok hét képviselőt választanak ebben a hármas számú választókörzetben. Érsekújvárban a legutóbbi rendkívüli önkormányzati ülésen arról döntött a testület, hogy ismét 25 képviselője lesz a városnak. A 38 172 lakosú járási székhelyen hét választókörzet van. Ivan Katona képviselő nehezményezte, hogy míg a hármas számú választókörzetnek 5086 szavazásra jogosult lakosa van, itt négy képviselőt választhatnak az érsekújváriak. Az ötös számú választókörzetben 5114 választó lakik, mégis csak három képviselőt választhatnak.

Kapcsolódó cikkünk

Az Érsekújvári Városi Hivatal dolgozói elmondták, az ötös számú körzetbe tartoznak azok a választók, akiknek nincs állandó érsekújvári lakhelyük. Katona javasolta, hogy 25-ről 21-re csökkentsék Érsekújvárban a képviselők számát, így minden körzetben három képviselőt választanának a lakosok. A testület nem értett egyet a javaslattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?