Felújítják a közvilágítást Vásárúton

világítás
Vásárút |

Csúcstechnológiájú közmegvilágítást szerelnek fel a községben. 

A pozsonyi cég versenytárgyaláson nyerte el a megbízatást és júliusban meg is kezdte a közvilágítás felújítását. „Már nagyon rossz állapotban volt a község elektromos hálózata, szükséges volt a felújítás, amelynek keretében nemcsak a lámpatesteket cserélik ki energiatakarékosabbakra, hanem a teljes hálózatot is felújítják” – nyilatkozta Takács Ildikó polgármester. 

A beruházás több mint félmillió euróba kerül, de a falu költségvetését ez nem fogja megterhelni. A kivitelezővel tizenöt évre szerződést kötöttek, amelynek keretében havonta fogják törleszteni a beruházott összeget. Ez idő alatt a cég nemcsak a hálózat üzemeltetését, hanem az esetleges hibák kijavítását, az üzemzavarok elhárítását is vállalja. 

A korszerűsített lámpatestek az oszlopoktól távolabb kerülnek, így nagyobb területet fognak bevilágítani. A legmodernebb technológia szerint működnek majd, és fényintenzitásuk központilag állítható lesz. Ennek köszönhetően a Fő utca teljes fényárban úszhat, míg az egyes lakóházak körül, illetve a mellékutcákban tompítani lehet a fényerőt, hogy ne zavarja az éjszakai nyugalmat. A hálózati vezetékeket védőburok fedi, nem fordulhat elő az, hogy erősebb szélnél a huzalok összeérnek és rövidzárlatot okoznak. „Ettől a cégtől kaptuk a legjobb árajánlatot, de azért kikértük független szakértők véleményét is. Nem utolsósorban a döntésünkben az is közrejátszott, hogy ezzel a vállalattal már jó tapasztalataink vannak. Pár évvel ezelőtt a távfűtést építették ki nálunk” – mondta a polgármester. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?